1973. január 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
66
í határidő betartását, vagyis akkorra, a védett övezetben át kellett volna állni a korszerű energiahordozókra, amelyek 1 %- kai kevesebb kéntartalommal rendelkeznek. Jelentésünkből kiderül, hogy sajnos nem lehetett :s±s valóra váltani elsősorban anyagiak hiánya miatt. Kisebb részben játszott szerepet a gázprogram, kisebb mértékben játszott szerepet műszaki és kapacitásbeli probI léma, elsősorban anyagiak miatt nem lehetett valóra váltani. Ezért amikor javasoljuk, hogy majd a Fővárosi Tanács térjen vissza % ■ erre a rendeletre, mert fővárosi tanácsi rendelet volt ez, most már úgyis határidőn túl vagyunk, de felvetettük határidőn belül, as volt a válasz,/hogy később térjünk vissza rá, a vélemények most is megoszlanak, hogy reális-e az 1975-ös határidő megjelölése, úgy sincs rá pénz. Ezért irtuk, hogy akkor tüzzük az ujabb hazáridő megjelölését napirendre, amikor világos lesz val a .er. nyűink i számára, hogy a feladat elvégzésére tudjuk-e as anyagiadat oiz- toaitani. Tehát, ha a program megvalósitásához szükséges anyagi javakkal rendelkezni fogunk, akkor rögzítsük az ujabb határidőt. Reischl elvtárs kérdezte, hogy maikor az október 15.-i határidőt 1968-ban megjelölték, akkor a pénzügyi kihatásokat mérlegelték-e. Bevallom, ennek nem tudtam utána járni. Érdeklődtem utána, de pontos felmérést ilyen vonatkozásban bizonyára nem készítettek, mert akkor elfeküdne az iratok között és ha lett volna, akkor megtaláltuk volna. Nem találtuk meg. Legtalal- t ar >. v i s zönt a T a: rács elé 1968. au gusztus 5. - é n b e t erj e s z tett j a- 1 vaslatot a levegőtisztaság biztosítására vonatkozóan az 1/1962. számú tanácsrendelet módosítását. Ez azt mondta ki, hogy az energiahordozók cseréje megvalósításának esetleges költségei a fogyasztókat terhelik. Ezen túlmenően ebben az anyagban semmilyen * - r<mp 00