1972. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

662

I körükbe tartozó ügyok előkészítésének, szakszerű megvitatásónak biztosítása, illetőleg határozataik végrehajtásának megszervezé­se és bonyolítása céljából - kezdeményező, javaslattevő ós véle­ményező szervként bizottságok segitiko Bizottságot - állandó jelleggel, vagy meghatározott időre - a küldöttközgyűlés ós az elnökség alakíthat, A bizottság: saját ügyrendje szerint, éves nunkaterv alapján, elnöke irányításával, testületként, a társadalmi munka módszereit érvényesítve végzi munkáját, 23, Az állandó bizottság szükség szorint, do évente legalább két alkalommal tart ülést a feladatkörébe tartozó ügyek, a társa­dalmi-gazdasági érdekvédelem helyzetének, időszerű problémáinak 1 megtárgyalása, a szükségesnek vélt intézkedésekre vonatkozó javas­latainak megtétele céljából. Tevékenységéről elnöke évenként leg­alább egy alkalommal - Írásban - köteles számot adni. Az ideiglenes jelleggel alakított bizottság szükség szerint t S tart ülést; elnöke a feladat teljesítésével egyidejűleg köteles- Írásban - jelentést tenni a bizottság munkájáról, 24, Az állandó bizottságba elnökével együtt számítva, legalább 3 és legfeljebb 7 tagot kell választani, - Megbízatása 4 évi időro szól, 1 25, Az állandó bizottság elnökévé osak küldött választható, te Egyébként bizottsági elnökké, úgyszintén bizottsági taggá a tag­szövetkezetekkel tagsági vagy munkaviszonyban álló bármely személy megvála s z tha tó, 26, A társadalmi és a gazdasági érdekvédelem hatékonyságának ' biztosítására a Szövetségben - a küldöttközgyűlés és az elnökség kezdeményező, javaslattevő és véleményező szervként - a küldött­! i V f l 661­W- 16 ­1p

Next

/
Thumbnails
Contents