1972. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
508
koordinációra, együttműködésre és nagyobb megértéőre van szükség. Mindenkinek teljesítenie kell feladatát. Objektiv ás szubjektív okok miatt a kapcsolódó lótjsitmények nem lettek megfelelő módon előkészítve, ilyen ok volt többek között a fedezethiány is. A jövőben io lesznek nehézségek, számítani kell erre a tervszolgáltatás, a területfejlesztés tekintetében, ezért is kell jobb koordináció, nagyobb megértés egymás iránt, az előterjesztés azt a javaslatot tartalmazza, hogy az 1973.évi ct lakásépitési tervet 2-300 lakással alacsonyabban tervezzük és ehelyett a kapcsolódé létesítmények építésének ütemét gyorsítsuk. Ezt a terv jóváhagyásáig kell rendezni úgy, hogy legyen feltüntetve a tervben melyik lakótelepen lesz kevesebb lakás és abból a pénzből mit lehet megépíteni. Olyan állásfoglalást javasol, hogy a III.ötéves terv kapcsolódé létesítményei elmaradásának pótlására a IV.ötéves terv lakáscélcsoport fedezetéből 260 millió forintot kell biztosítani, de tudomásul kell venni, hogy a teljes lemaradást nem lehet pótolni. Feltétlenül szükséges minden létesítmény építését lakásarányosan teljesíteni. Nagy erőfeszítéseket kell tenni beruházónak, tervezőnek és kivitelezőnek egyaránt, hogy az 1974—75.évek tervei, amelyek rendkivüli nagyok, teli ^ j esül jenek. Javasolja összehívni a tervező vállalatok- i+er.g.-.t.ólt f kell velük tárgyalni, hogy melyik vállalattól mit kérünk. A 47.000 lakás listáját a tervkészítés során a Vezetői értekezlet állásfoglalásának megfelelően módositani kell. Sürgősen ki kell dolgozni, hogy az OTP-nek és a BK-nek átadandó 4.000 lakás építésének lehetőségét melyik területen biztosítsuk. Mindezt egy hé ben belül a Vezetői értekezlet elé kell terjeszteni, A kivitelező vállalatokkal 1973.január 15-ig egyeztetni kell az összes lakásépítéseket 1975.végéig. Az a ja- VwSlata, hogy az ürs vezér tér kereskedelmi létesitmények 1973-ig történő lakás arányos felépítését határozza el a Végrehajtó Bizottság. Csak olyan objektumokat szabad terveztetni, amelyek az anyagi lehetőségek kel összhangban állnak és esztétikailag is beleillenek a városképbe. A FŐBER felelős azért, hogy ilyen igényeket támasszon a tervezéssel ! szemben. Erőfeszítéseket kell tenni, hogy a rákospalotai csarnok lehetőleg 1973-ra felépüljön, a kapcsolódó létjsitmények vonatkozásában az ágazati főosztály irányítása kell, hogy érvényed!).jön - a normák keretei között. Kötelezni kell az üzemeltető kereskedelmi vállalatokat, hogy a kivitelezés alatt álló épületek terveit ne módositassák, az is I kk * é * fö - 5 - | a 1 r £