1972. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

164

! I- I—I------------I--------------------------------------------------------------------------------------------------­'• P -I1- 5 ­**• megteremtődnek. Sok segitséget jelent majd a megépülő 69-es vil­lamos vonal is, s rn Összefoglalva megállapítható, hogy a kerület az elmúlt evekben | bekövetkezett nagyfokú fejlődés mellett is igen komoly gondokkal küzd a kommunális, egészségügyi, művelődési ás közlekedési ellá­tás, valamint a kereskedelmi ás ipari szolgáltatás területén, L gondok eredményes leküzdésére továbbra is szükséges a végrehajtó «. bizottságnak a kerUleti •pártbizottság irányításával és a helyi társadalmi erők összefogásával végzendő szívós munkája és a fővá­ros hatékony segítsége* í 'WMiM: í S ii. I H A__yéjgr_ehajtó bizottság .tevekenysége, f I 1•/ A tanács működésé t segít ő tévé kény ség. A végrehajtó bizottság egyik legfontosabb feladatának tekinti *» a tanács tevékenységének szervezését, segitéset. Ennek megfe­lelően igen nagy gondot fordítanak a tanács üléseinek előké­szítésére, a hatékony működéshez szükséges feltételek bizto­sítására, A tanács elé terjesztik mindazokat a napirendeket, amelyek hatáskörébe tartoznak, ezeken túlmenően a kerület "fej­lesztésével kapcsolatos főbb tornákat cs a lakosság alapvető életviszonyait, vagy más fontos érdekeit érintő kérdéseket. Igen nagy érdeklődést tanusit a testület a fejlesztésig yuios - politikai kérdések iránt. Megtárgyalta többek között a kerülőu Éj fejlesztését érintő kérdéseket és a kerületi beruházások::;. I kapcsolatban olyan határozatot hozott, nogy a kerület lakó [ ml ságának ellátását biztositó, de szanálásra kerülő létesít: ár­nyékét bontás előtt pótolni kell. A szanálások ütemét ujv 11 megállapitani, hogy azok a lakosság ellátása szempontjából legkevesebb problémát okozzak, Utasitotta a végrehajtó bizoct— ságot, hogy a beruházások tervezési ós kivitelezed munüdt 4 végző szervekkel biztositsa a folyamatos koordinációt ós gon­111 fak I \

Next

/
Thumbnails
Contents