1972. november 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

155

P rá • I I I IV. ker. Újpest városközpont rekonstrukciója. Tervezett lakás: 18.200 db * HH B Tervezett lakosszám: 63.700 fó' Eddig megépült: 1.520 lakás Mai becsült lakosszám: 5.320 fó' fö A ma már jórészt elavult épületállományu újpesti városközpont rekonstrukciójára a A városközpont közlekedésének tervezésénél kettó's szempont érvényesült. Egyrészt telepitési javaslat elkészült. Ez a javaslat az Angyalföldi pályaudvartól a Dózsa az üzlethálózat mentén kialakuló belsó', másrészt a kerületbe érkezó' és a kerületet György útig, ill. az Attila úttól az Istvánteleki utcáig terjedó' városrészt foglalja elhagyó utasforgalom nagyságát és irányát kellett figyelembe venni. A tervezett magábán. autóbusz és villamosvasúti hálózatot a késó'bbiekben alapvetó'en megváltoztatja az Észak-Déli METRÓ Uzembehelyezése. Addig is a városközpont fó' útvonalán, az A Pozsonyi utca és a Dugonics utca között már felépült az elsó' lakótelep Teme- Árpád ^ q {|^ Rákospdotáig köz|ekedó' 55-ös és Megyer ipari te­tó'kerti—, vagy Bajcsy Zsilinszky úti lakótelep néven. lepüléseihez közlekedó' 10-es, valamint a Béke ut - Lehel ut nyomvonalán a Marx . . . . . térig közlekedó' 12-es villamosvasúti viszonylatok bonyolitják le a forgalom egy ré­A további rekonstrukciós terület teljes egészére még nem készült konkrét beépítési szét • terv, csak a Munkásotthon utcáig terjedő' elsó' ütemre. A városközpont északi részén a Papp József utcán közlekednek a 47, 47/A jelzé- A rekonstrukció megvalósulása során a lakótelepen az álló és mozgó forgalom igé- SU autóbuszok. , *1 nyeit hosszú idó're kielégítő számú garázs és szabadtéri parkoló létesül. Budapest belső területére a 20, 20/A és 30, 1 30-as jelzésű autóbuszokkal lehet el­A lakótelep a Béke utcán át közelithető meg a városközpont felől, ezt az utat a M"! Angyalföld üzemeinek érintésével.Igen kedvező a 84-es jelzésű autóbusz vi­közelmultban korszerűsítettük. szonylat vonalvezetése, mert Újpestet Angyalföldön, Óbudán keresztül a Moszkva térrel köti össze. A villamosvasuttal párhuzamosan közlekedik a Váci utón a 43-as A területet átszelő Árpád ut a távlatban nagy forgalmi szerepet kap, a Főváros 6s ^ Qutóbu$z a Nyugati pályaudvarhoz. egyik külső kőrútjának része lesz. A tervek szerint a Dunán uj hid épül, és az j M3, M2-es és M 11 -es autópályák összekötő forgalma az Árpád utón fog haladni. Távlatban a Váci ut - István tér - Árpád ut nyomvonalán fog az Észak-Déli MET­Az M 3-as autópályát Rákospalotán a Felszabadulás úti csomópontban lehet a lakó- RO megépülni. Üzembehelyezése után a lakókörzet és a távolabbi kerületek kap­telep felől elérni, az M 2-es autópályát az Árpád úti csomóponton át. csolata ugrásszerűen megjavul. f í * , I I «, tó I x ! ■■■■■ —----- BU

Next

/
Thumbnails
Contents