1972. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
188
hogy a negyedik ötéves tervben meg fogjuk épiteni a 47 ezer lakáshoz járó kereskedelmi létesítményt. Ha jól számoltam nagyjából három év alatt sikerül az itt jelufö 9 zett terveket, 257oo m kereskedelmi létesítményt, meg2 valósítani. Lényegében 33 ezer m teljesítése marad 1974-75-re. Ez azt jelenti, hogy a negyedik ötéves terv időszakában újra lemaradunk jelentősen a kereskedelmi létesitmények terén. Előadnám a javaslatomat. Ezeket a kapcsolódó létesítményeket külön terjessze elő a VB. Nem lehet látni, hogy lakótelepenként hogyan nézünk ki. Körülbelül ismerjük hol a legnagyobb lemaradás: Újpalotán. De nem lehet látni, hogy mi a helyzet. LakótelepenH kéiht kerüljön ide a VB elé. Most csak a lakásépítéssel 1y kapcsolatos témát tárgyaljuk. dr.F a j k o s Aladárné: Sallai elvtárs felvetette, én is kérdezem: a Csertő utcai tűz tanulságait fö gigyeiembevéve kb. augusztus elején a tűzoltóság országos parancsnoksága egy uj szabványtervezetet adott ki, ebben szabályozták, hogy a hasonló tipusu épületeknél milyen tervmódosításokat, kell csinálni és a kivite- v lezésnól mit kell lerendezni és a használatbavételi engedélyt csak azokra a házakra leljet kiadni, amelyek ezt átvezetik. Kérdésem: Ez augusztusban volt. Lehozta a Népszabadság és a Közlöny, a Tűzoltó újság is. ) ' . I f Ú: * " ' _____________________________ ... .,0üBP 1 ■ táj7' I ti I- 82 -