1972. szeptember 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

584

És akkor az volt a vélemény, hogy a célt nem az italboltok szá­mának csökkentésével lehet elérni, hanem azzal, hogy valamivel többet nyitunk, hogy ne egy helyen tömörüljön össze ez a réteg, lényegében azzal lehet bizonyos értelemben ®ökkenteni azt a kulturálatlanságot, azt a problémát, hogy egy helyen zsúfoltan, nagy tömegekben jelennek meg és ismétlődnek ezek a jelenségek. Elnök: Igen, de úgy legyen bolt, hogy bisztró, falatozó, büfé. Olyan ninos, hogy az italboltok számát kell nö­velni. Olyan határozat volt, hogy azoknak a számát kell növel­ni, amelyekben enni is lehet, ételt is árulnak. Nem tudom, hogy mi van még megszövegezve, mert nem mindig az van a határozatban megszövegezve, amit elhatározunk, néha egy kicsit más. F a j k o s Aladárné dr: Illetőleg sokszor a VB nem fogalmazza meg pontosan a határozatot. Csehik Ferencné: A kereskedelmi osztálynak és a Belker. Minisztériumnak az volt az álláspontja, hogyn növelni kell az italboltok számát. Elnök : Jó, ne vitassuk ezt a dolgot. Ne hozzunk ilyen határozatot, hanem foglaljunk állást úgy, hogy ezt tartjuk helyesnek, és Csikeszné elvtársnő tárgyaljon a Belker. Miniszté­riummal. Nem hiszem, hogy valami nagy kifogás lehetne ellene, ha délután 2-kor bezárnának. De ha másképpen nem lehet, áckor ki kell jelölni az összes fő közlekedési útvonalon, meg a centrum­ban olyan italboltokat, a meglévőknek legalább a felét, amelye­ket nem lehet nyitvatartani vasárnap délután. Városképi szempont­ból sem. Itt van az első pont, a premizálás. Javasolom, hogy egy kiosit dolgozzuk át, mert ide van irva, hogy a lakással történő ösztönzésre a tisztségviselők nem látnak lehetőséget. Ez tény— , i tói I : I ({ ‘ ___1 t ■ ■ I d ■ 101.

Next

/
Thumbnails
Contents