1972. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
320
I «2 «* | —á^^jj#^w®giH8^^ dagáÁti érdekképviselete terén:- közreműködik a szövetkezetekkel, kapcsolatos általános érvényű intézkedések és távlati tervek előkészítésében;- figyelemmel kiséri a szövetkezetekre vonatkozó jogszabályok alkalmazásának és a gazdasági, szabályzók működésének hatását, szükség esetén kezdeményezi azok megváltoztatását;- gyakorlati tapasztalatok, elemzések és megállapitások alapján ha szükséges felhivja a szövetkezeteket a megfelelő intézkedések megtételére;- megoizás alapján eljár az illetékes szerveknél a szövetkezetek érdekeinek képviseletében;- gondoskodik a vitás kérdéseknek az illetékes tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztéséről, továooi vita esetén a felettes államigazgatási szervekhez, ill. az ágazati felügyeletet ellátó minisztériumhoz fordu-l- döntés végett, vagy erre felkéri az országos érdekképviseleti szervet;- részt voöü a távlati tervezéssel, összefüggő, szövetkezeteket érintő koncepciók és a gazdasági szaoályzók kidolgozásában, egyeztetésében. ü./ A szövetkezetek önálló vállalati gazdálkodása éa demokratikus működésé 'elősegitése. továbbá a különböző szövetkezeti ágazathoz tartozó~’szövetk.ezetek gazdasági 'együttműköde'sa biztositasa terén:- elősegiti a szövetkezetek szakosodását;- elősegiti a műszaki fejlesztési és kutatási tevékenység szövetkezetek közötti összehangolását;- elősegiti a szövetkezetek gépesitettsége, műszerezettsége fokának optimális szintre történő kifejlesztését;- segitséget nyújt a szövetkezeteknek beruházásaik lebonyolításában, valamint azok hatékonysága emelésében, ill. a beruházás által elérni kivánt gazdasági cél megvalósitásában;- elősegiti és támogatja gyártmányok közös előállítására, gyártás, szakosítására© termelési kooperáció kialakítására irányuló társulásokat;- a szövetkezetek, valamint egyéb ágazatokba tartozó szövetkeze , tak, ill. állami, vállalatok közötti együttműködési formák kialakításához segítséget, nyújt- és megbízás alapján közreműködik a társulások., közös vállalatok szervezésében;- közreműködik. és elősegiti a lakástermelés oen résztvevő szövetkezetek kooperációját;- elemzi és figyelemmel kiséri a lakásépitési tevékenységet, közreműködik az uj technológiák bevezetésében, valamint az uj épitési anyagok elterjesztésében;- értékeli a lakásterme]és helyzetét, szervezi a telepszerű építések piaci hátterét, elősegiti az alvállalkozói tevékenység kooperációját;- szervezi a lakáskaroantartási tevékenység műszaki-technológiai fejlesztésé t; , , 0 o . ej&0Wa* * **>*»* ■ I . 1 |