1972. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
299
i \j Í •>,’Vsff ‘hra- 'ff 6./ A Szövetség feladatai megvalósítása érdekében az alábbi tevékenységet fejti ki: a./ a s>zövetkezetek__társadalmi _és_ aazaasági érdekképyi c c 1 c t c }eréni- közreműködik a szövetkezetekkel kapcsolatos általános érvényű intézkedések és távlati tervek előkészítésében,- figyelemmel kiséri a szövetekezetekre vonatkozó jogszabályok alkalmazásának és a gazdasági szabályozók működésének hatását, szükség esetén kezdeményezi azok megváltoztatását,- gyakorlati tapasztalatok, elemzések és megállapitások alapján, ha szükséges, felhívja a szövetkezeteket a megfelelő intézkedések megtételére,- megbízás alapján eljár az illetékes szerveknél a szövetkezetek érdekeinek képviseletében,- gondoskodik a vitás kérdéseknek az illetékes tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztéséről^- további vita esetén a felettes államigazgatási szervhez, illetve az ágazati felügyeletet ellátó minisztériumhoz fordul döntés végett , vagy erre felkéri az országos érdekképviseleti szervet,- részt vesz a távlati tervezéssel összefüggő, szövetkezeteket érintő koncepciók és a gazdasági szabályozók kidolgozásában,egyeztetésében,- biztositja, hogy a szövetkezeteket a nemzetközi együttműködésből adódó feladatok előkészítésébe bevonják, teljesítésébe bekapcsolják annak érdekében, hogy ezek előnyeiből részesüljenek, b./ A szövetkezetek önálló vállalati gazdálkodása és demokratikus _mü_ködése_elősegitésének,_tqyábbá _a .különböző szövetlcezeti_ ágazathoz ta rto zó _s zöyetk ez etek. gazdasági együttműködése, biztosításának .-tükrén;- szervezi a technológiai elv alapján a szövetkezetek szakosodását,- elősegiti a műszaki fejlesztési és kutatási tevékenység szövetkezetek közötti összehangolását,- elősegiti a szövetkezetek gépesítettsége, műszerezettsége fokának optimális szintre történő kifejlesztését,- segitséget nyújt a szövetkezeteknek beruházásaik lebonyolitásá - bán, valamint azok hatékonysága emelésében, illetve a beruházás által elérni kivánt gazdasági cél megvalósításában,- szervezi- és támogatja gyártmányok - közös -előállítására, gyártás ......... szakosítására, termelési kooperáció kialakítására irányuló társu lásokat, l I ^ i í——— __________________________________________________________ »