1972. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

243

I * «*» »* * * mm I :! I / _ I ~ - ~ — —-I—* ________________ Mos t már együttesen is ki alakítót tűk éa egybehangzó a vélemény a különböző ellenőrző intézetek részéről is, hogy kevéssé kell ■ i t ! a szabálysértés utjá-t járni, mert tényleg úgy van, áiogy az elv- társak elmondották, hanem elsősorban azt kell tenni, amit lénye­gében a Tej- és Husvizsgálé Intézd végez, hatékonyabban, nagyobb | mértékben, hogy kivonja a forgalomból a termékeket, ill. csökken­tett értékkel hozza azokat forgalomba. Ezen az utón kellene véle- méijem szorint is jobban előre menni és ezért határozati javasla­taim között is ez szerepel. Úgy néz ki, hogy ez a hatékonyabb el­járás Ó3 ebben kell többet tenni. I Végül pedig meg kell mondani, hogy nagyon kis- i mértékben végzünk importvizsgálatot. A VB részéről a múlt eszten­dőben történt ebben a kérdésben állásfoglalás, tehát mindenképpen szükséges kiterjeszteni a vizsgálatot az import cikkkre is. Hozzá kell azonban tonni, hogy a mi intézetünk nem tudja átvállalni azt 1 a felelősséget és feladatot, amit akkor kell megszervezni, amikor a terméket behozzák. Itt már akkor keiül ellenőrzésre, amikor leint van a forgalomban. Véleményem szerint is tehát a behozatal­nál kellene ellenőrizni annál is inkább, mert ahogy erről Vajda elvtárs beszámolt, hogy amely rendelkezések a belföldi termékek­re vonatkoznak, azok nem vonatkoznak a külföldről behozottalcra. |

Next

/
Thumbnails
Contents