1972. április 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

273

és a BULAV. n*kapjon megrendelést, ha nem vállalja a kapcsolódó létesítmények építését. Az Országos Tervhivatal vezetői előtt fel kell tárni, hogy a költségnormák nem járhatók és ha a főváros nem kap több pénzt, akkor legyen lehetősége annyival kevesebb lakást épiteni, amennyibe a járulékos létesítmény kerül. Farkaslnszky Lajos egyetért azzal a javaslattal, hogy a VB. mondja ki azt, hogy a komJűLa- xitás elve nem érvényesül. Különböző párthatározatok, állásfogla­lások, az e területen dolgozó kommunistáknak feladatává tették már korábban ezeket a tennivalókat. Egyetért Csikeszné elvtársnő azon megállapításával is, hogy a normák felülvizsgálata az árak alaku­lásának függvényében szintén szükséges, amellyel a felsőbb állami szervekhez kell fordulni. Javasolja azt, hogy a VB. mondja ki, a jövőben szerződést csak a járulékokkal együtt lehet kötni, a FÖBER. és a kivitelező vállalatoktól lakás# csak a járulékok teljesítésé­vel együtt vehető át. Egyetért azzal is, hogy ha előfeltételei meg­teremthetők, akkor az illetékes vállalatokkal Kelemen elvtárs ál­tal javasolt megbeszélést jó lenne megszervezni. Támogatja a komple­xitás elvének biztosítását elősegítő érdekeltségi rendszer kiala­kításának gondolatát is. dr.Reischl Anfal: Egyetért a komplexitás elvének következetes érvényesítésével, abban az esetben is, ha ez bizonyos lakásszámról való lemondással jár együtt, dr.Viszkei Mihály kifejti, hogy a kormány 2o36 sz. határozata egyértelműen megálla­pítja, hogy a meghatározott pénzügyi eszközökből és előirányzatok­ból kell a terveket teljesíteni, ebben benne van, hogy csökkenteni kell a naturális mutatókat. Más forrás hiányában a lakásköltségek­ből kell megoldani a közművesítést, a kö&ekedést, tehát tulajdon­képpen a kommunális feladatokra az egész lakáspénz elfogyhatna. A megvalósitás során a kötelező normatívák teljesítése csak akkor oldható meg, ha a FÖBER. felmentést kap a normativ Ft előirányzatok alól. Utal arra, hogy a viták során mindig visszatérő problémaként jelentkezett, h<gy a normatívát kell megtartani, vagy a pénzügyi előirányzatot. A válasz az volt, hogy a normatívát kell megtarta­ni és minden áron meg kell lennie az előirányzatnak, ami csak a lakásszám csökkenésére mehet. Kifejti, hogy egyértelmű határozat kell arról, hogy a lakótelepeket ezekkel a normativákkal komplexen kell megépíteni. Szerződést kell kötni a kapcsolódó létesítmények megvalósítására azon az áron, hogy a lakáscélcsoportról a pénzt I ) í ' j 19 L i I I I- 12 -

Next

/
Thumbnails
Contents