1972. április 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
244
ti- 46 - i Ezért tartom helyesnek a Budapesti Pártbizottságnál: azt a jelzését, hogy helyesen érzékelve maga i3 foglalkozni kiván ezzel a problémakörrel, hiszen az előterjesztésnek esetleg módositott példánya az ottani VB elé is fog menni. A Tanács VB vagy általában a kormány szintjén a probléma valóban nem oktatási, ovodai vagy kórházi, hanem tulajdonképpen intézménymüködtetési, fenntartási, karbantartási problematikaként jelentkezik, amelyben nyilvánvalóan szerepe van az egyes ágazatoknál:, sőt, bizonyos értelemben a konkrét helyzet bemutatásával a konkrét ágazati főhatóságoknak kell, hogy megfelelő kományszinten eljárjanak. Miután a költségve bére gyakorolt hatása a jelentős, végül is az ország költségvetését érintő elhatározásokra kell majd utalnunk, nyilvánvaló dolog, hogy ez a Pénzügyminisztérium közvetlen aktivitása nélkül nehezen képzelhető el. Tehát azzal egyetértek, hogy úgy fogjuk fel, mint az ágazat jelzése, úgy forduljunk a Művelődésügyi Minisztériumhoz. Ebben is állapodtunk meg, a Művelődésügyi Minisztérium várja a VB-nek ezt a jelzését, mert az az álláspontja, hogy nem fővárosi problémákról von szó, hanem az oktatási, művelődési intézmények működtetésének országos jellegU problematikájáról, mint ahogy az egészségügynél is ez a javaslat. Ha a mi Végrehajtó Bizottságunk a maga állásfoglalásával, a Művelődésügyi Minisztériumot arra is kéri, sőt, arra is ösztönzi, hogy a problémák megoldása érdekeben a maga agazafci felelőssége jegyében a Pénzügyminisztériumnál eljárjon és majd fe együtt a kormányhoz forduljon, biztos vagyok benne, hogy a tények hatására, a helyzet megjavítására konkrét intézkedés születik. Ezzel együtt helyeslem, hogy a Művelődésügyi Főosztály ke' fi j IJ I L. m \ I — : ii