1972. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

52

■ — - . «« a . : ; ti- 8 ­Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat A vállalat évek óta élenjáró eredményeket ér el a ter­melés és a gazdálkodás terén, ezért az elmúlt 10 év során minden évben megkapta a kitüntető cim valamelyik fokozatát. Sikereit a vállalat minden időszakban a szocialista munkaverseny-mozgalomra támaszkodva érte el. Az 1971* éves eredmények alapján is a tanácsi ipar legjobb vállalata. A vállalat elsődlegesnek tekinti munkája során a nóp- gazdaságilag fontos programok és feladatok elősegíté­sét. Ennek alapján résztvesz az országos lakásépítés! program és a gázprogram végrehajtásában, a programok­ból reá háruló feladatokat, a fogyasztói igények meny- nyiségi és minőségi kielégítését a választék bővítése mellett mindig sikeresen teljesiti. A gazdasági feladatok megvalósítását, a termelés tech­nológiájának emelését, a korszerű gyártmányfejlesztést, a dolgozók munkakörülményeinek javítását, a szocialis­ta munkaverseny magas szintű szervezésének eredménye tette lehetővé. Az eredmények már az 1971* évet megelőző időszakokban is fennálltak, de az 1971* év kimagasló gazdasági eredményeket hozott. Annak ellenére, hogy a vállalni folyamatosan munkaerőhiánnyal küzdött, befejezett tej. melési értéke 1967. óta 36.211 ntft-tal, 22,6 %-kal emelkedett. A gázprogram eredményes végrehajtása, a lakások fűté­sének korszerüsitése érdekében évek óta igen intenzív, m' ^ 'Plíf i i i »>q,

Next

/
Thumbnails
Contents