1972. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
224
* i _ 2 í Tanács V.B. néhány főosztályának mértéktelen statisztikai igényére, a szükségtelennek látszó jelentési kötelezettségekre. Ugyancsak hasznos javaslatot, észrevételt tettek az államigazgatási munka egyszerüsitésére, korszerüsitésére, különböző profiltisztításokra. Széleskörűen vizsgálták a szakigazgatási szervek ügyintézőinek munkaterhelését, A vizsgálati összefoglalókból - a személyes tapasztalatainkkal megegyezően - az is megállapítható volt, hogy az apparátusok dolgozói megértették a vizsgálat célkitűzéseit, A vizsgálatokat igy mindenütt kedvező politikai légkörben végezték. A kerületek vezetői az önvizsgálatot nagyon hasznosnak, eredményesnek tartották, alkalmasnak arra, hogy munkájukat hatékonyabbá tegyék, Különösen sokat adott a közelmúltban választott tisztségviselőknek, amit az is bizonyit, hogy. a legalaposabban kimunkált összefoglalókat tplük kaptuk. Egyértelműen megállapítható, hogy az önfelmérések alap.vető módszere valóban az elvtársi bizalmon ós együttműködésen alapuló beszélgetés volt, e beszélgetéseket jól egészítették ki e kerületek által szerkesztett felmérőlapok és statisztikák. A kerületi tanácsapparátusok szervezeti tagozódása. A kerületi tanácsok elfogadták a Fővárosi Tanács V.B, ajánlásait a kerületi szakigazgatási szervek tagozódására. Ennek szervezeti végrehajtása a kerületekben folyamatosan történik s március végéig be- fejeződik. Az összevont osztályok működési tapasztalataiból még korai bármilyen következtetést levonni, A kerületi vezetők túlnyomó többsége a jelenlegi szervezeti tagozódást megfelelőnek tartja, nem helyesel további összevonást. Néhány kerület konkrétan, mások gondolatébresztőén foglalkoznak további szervezeti változtatásokkal. < /Elsősorban a felujitási és beruházási feladatoknak a tervosztályoknál való további koncentrálásra vonatkoznak a javaslatok - I. II. XVIII.kor./ A kerületi apparátusok munkaterhelósc, látszámmogoszlása. A kerületi összefoglalók többsége szerint az apparátusok murikat-r- ne lése 100 %-os; zt q I ' J ! »»+ Mp