1972. március 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
374
í V 9- 2 • i , . megtárgyalta, az egyes § .-okra észrevételt tett és kifejtette álláspontJáti miután a házirend azt a oélt szolgálja, hogy a lakó épületben tartózkodók ogybof oglolton ismerjék meg azon magatartási szabályokat, amelyek a lakóépületek rendeltetésszerű, gondos Ima Találatát biztosítják, a szocialista együttélés követelményeinek megfelelő magatartáshoz szükségesek, indokolt más Jogszabályokban érintett alapvető rendelkezéseknek a liázlrendbe történő feltüntetése* • Erre is figyelenmol a tervezetet kibővíteni kérte a házfelügyelők kötelezettségeivel és a kapukul os, felvonókulcs díjazására vonatkozó rendelkezésekkel. A Jogi éa Igazgatási Bizottság, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Fővárosi Tanács VB* Szervezési Főosztályának észrevételével is egybehangzóan elsődlegesen azt az álláspontját fejtette ki, hogy a házirend megjelentétése nem időszerű* .Étszben, mert az MSZMP Központi Bizottsága 1971* november 3.-án határozatot hozott a hatósági Jellegű feladatoknak a társadalmi szervezetek hatásköréből való kivételéről, s ez Itatással von a lakó bizottságok Jövőbeni feladatainak alaktr CT , részben pedig az Építésügyi éa Vérosfejlsztésl Minisztérium Lakás és Kommunáiisügyi Főosztálya készíti a lakásbérlettel kapcsolatos egyes bázkezelől szolgáltatások ellátásának szabályozásáról, továbbá a házfelügyelői szolgáltatásokat végző dolgozók munkaviszonyának és munkafeltételeinek szabályozásáról szóló ÉVM* rendeletekot, amelyek a házirendet ugyancsak érintik* i A Jogi és Igazgatási Bizottság ezért a házirend VB* napirendről történő levételében foglalt állást azzal, hogy az uj házirend más megjelenés előtt álló Jogszabályi, rendelkezéssel összhangban készüljön el. , Az ismételten elkészítendő házlrenddol kapcsolatban követelményként Jelölte mogt az ne tartalmazzon olyan rendelkezéseket, amett . a , . m— 11 i CT i