1972. március 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
45
I ti ■- 3 •» Nevelőig gyakorlata a szocialista pedagógia elveinek ismeretét, meggyőződését ós elfogadását tükrözze. Előnyben^ kell részesíteni azokat a pályázókat, akik a fővárosi vezetőképző tanfolyamot eredményesen elvégezték. III. Az igazgató kinevozésével kapcsolatos eljárások 1./ A megüresedett igazgatói állások meghirdetése. a/ A megüresedett igazgatói állások betöltése pályázat utján történik. A pályázatot a kinovezésre illetékes oktatási osztály vezetője hirdeti meg a Köznevelés c. folyóiratban. b/ A pályázatot az e célra rendszeresített űrlapon kell benyújtani, az azon megjelölt mellékletekkel felszerelje, c/ Amennyiben a pályázatig felhívás a kijelölt határidőig nem jár sikerrel, a pályázat kiírását meg kell ismételni, ilyen esetben az iskola vezetése ideiglenes megbízással oldandó meg. d/ A Művelődésügyi Minisztériumból, az oktatásügyi apparátusból, párt- és szakszervezeti apparátusból, valamint az ifjúsági mozgalomból e szervek vezetőjének javaslatára az arra alkalmasak káderatcsoporrositással pályázat kiírása nélkül is kaphatnak az igazgatói megbízatást. 2./ A pályázat elbírálása. a/ A határidő lejárta után a kerületi tanács oktatási osztályának vezetője a kerületi pártbizottság köznevelési felelősével és a pedagógus szakszervezet kerületi titkárával egyeztetett értékelés alapján javaslatot tesz a jelöltek sorrendjére vonatkozóan. b/ Elkésziti a pályázatról szóló jelentését és kinevezési javaslatát a kerületi tanács végrehajtó bizottsága ólé terjeszti- A végrehajtó bizottság határozata alapján az igazgatót a kerületi tanácsok oktatási osztályának vezetője nevezi ki. c/ A döntésről a pályázatot elnyert jelöltet 3 napon belül, a többi pályázót 8 napon belül a kerületi tanács oktatási osztályának vezexőjc értesíti. 3./ A kinevezett i aazgató bemutatása. a/ A kinevezett igazgatót az oktatási osztály vezetője mutatja be az iskolai közösség előtt. A bemutatást tegyék ünnepélyes alkalommá. Az oktatási osztály vezetője ismertesse a kinevezett igazgató eddigi munkásságát, indokolja meg a pályázattal kapcsolatban hozott döntést. | ff : L_ _ J * .... . I