1972. március 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

I rozat 51. pontja, illetőleg az ennek végrehajtására kiadott 1/1971. /I.15./ PM számú rendelet alapján - az óvodák kivételével - vala­mennyi oktatási intézményt 1975. január 1-től ruházzák fe'l bérgaz­dálkodási jogkörrel. Az óvodák tekintetében azt javasoljuk, hogy azok összevont béralap­jával továbbra is a kerületi tanácsok vb művelődésügyi osztályai gazdálkodjanak. Ezeknek az intézményeknek átlagos dolgozói létszá­ma 7-8 fő, s ilyen kis egységben önálló bérgazdálkodás nem folytat­ható, A kérdés rendezésére az óvodai igazgatóságok kialakításával kapcsolatos kísérletek befejezése és értékelése után visszatérünk. I •I 'i Fjnti javaslatunkkal a Művelődésügyi Minisztérium, a Pedagógus Szak- szervezet. és a kerületi osztályvezetők többsége egyetért. A Fővárosi Tanács VB Pénzügyi Főosztálya azonban a bérgazdálkodási jogkör megadását csak a Művelődésügyi Főosztály közvetlen irányítása ós felügyelete alatt álló oktatási intézmények, valamint a kerületi tanácsok irányítása alatt álló középiskolák vonatkozásában tartja indokoltnak. Az alsófoku oktatási intézmények tekintetében továbbra is a kerületi oktatási osztályok központi bérgazdálkodási jogának fenntartana mellett szól. Hivatkozik a 2/1971. /PK.3/PM sz. utasításra, mely szerint "legalább azok az önállóan gazdálkodó szervek, melyek száznál több dolgozót foglalkoztatnak és béralapjuk az évi 2 millió.Ft-ot meghaladja, önálló bérgazdálkodási joggal rendelkezzenek". A Művelődésügyi Minisztérium bár- és munkaügyi osztálya hiva­talos tájékoztatása szerint a Pénzügyminisztérium viszont egyetért azzal, hogy eltérjünk a fent hivatkozott jogszabály­tól, tehát az oktatási intézmények vonatkozásában a bérgazdál­kodási jog leadását javasolja. A bér gazdálkodás i jogkör leadására vonatkozóan javaslatot készí­tettünk és azt véleményezésre az I-XXII. kér. Tanács Elnökének megküldtük. A kerületi állásfoglalások túlnyomó többsége /19 kerü­let/ a bér gazdálkodási jogkör átadásával egyetért. | j i ! ^ I ­i 'i ii 3 - I I ___- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents