1972. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

59

I i /3/ Közterületen, vagy a közforgalomnak átadott magánte­rületen tilos építésből, bontásból, takaritásból származó törmeléket, hulladékanyagot tárolni. Az ilyen anyagot a kijelölt területekről /főútvonalakról/ - a gazdaságosság szem előtt tartásával - azonnal el kell szállitani, más területekről pedig akkor, mihelyt egy kocsira, vagy gépko­csira való összegyüllik, legkésőbb azonban a kirakodástól számított 4 órán belül. Ha a kötelezett ennek a meghatáro­zott időn belül nem tesz eleget, az anyag elszállítására a kötelezett költségére az árhotéság által megállapított fel­emelt díjszabás alkalmazásával a Fővárosi Köztisztasági Hi­vatal gondoskodik. Kijelölt területnek, főútvonalnak fővá­rosi tanács által meghatározott útvonalat és területet kell tekinteni. /4/ Közterületen épitési anyagot az illetékes kerületi tanács végrehajtó bizottságának építésügyi feladatot ellá­tó szakigazgatási szerve által kiadott közterület használa­ti engedélyben meghatározott területen, és nz abban megje-r lölt időtartam alatt szabad ..tárolni. /5/ Minden olyan munka végzésekor, amelynek során a köz­terület burkolatát fel kell bontani és a talajt fel kell ásni, ügyelni kell arra, hogy a porképződés a lehető leg­kisebb legyen és a munkahely környéke tisztán maradjon. /6/ Ha az úttest felbontásával járó munkálat során a munka árok 3o napon túl marad nyitva, az illetékes kerületi ta­nács végrehajtó bizottságának építésügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve elrendelheti, hogy a munkahelyet meg­felelő magasságú hézagmentes kerítéssel vegyék körül. Ha az elkerítés a közlekedést nagyobb mértékben korlátozná, a ren­delkezés kiadása előtt értesíteni kell a Budapesti Rendőrfő- kapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát, | ?“> :- 14 -

Next

/
Thumbnails
Contents