1972. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
177
i I- 26 Pajkos Aladárné: Nekem is van két bojelentésem. Az egyik: előzetes tájékoztatási jellegű. A Belügyminisztériumnak ós a Minisz tér tanáos Tanáosi Hivatalának van egy közös döntése, amely szerint a budapesti tűzoltóságot március lű-ig a Végrehajtóbizottság intézményeként át kell vennünk. AZ erre vonatkozó előkészítő tárgyalások folyamatban vannak. Az első tárgyalás már lezajlott. A második tárgyalás, az átvétel problémáinak megoldására vonatkozóan holnap k délelőtt lesz a Tűzoltóság Országos Parancsnokságának vezetődével, Farkas elvtárssal. Azért jelentembe ezt, mert természetes, hogy a Végrehajtóbizottság elé kivánjuk hozni ennek legalább az alap- alveit, szabályait, - azt, hogy milyen körülmények között, milyen feladatokkal és milyen jelleggel kerülnek át a tűzoltóságok a tanáoshoz. Ez azért érdekes, mert ugyanakkor az átkerülés körülményei tekintetóban elég komoly problémák mutatkoznak. A holnapi tárgyalástól is függ, hogy mennyiben sikerül majd ezeket megoldani. Szépvölgyi elvtárs hangsúlyozta, hogy amennyiben az érdek-sérelmek változatlanul fennállnak, akkor ezt a belügyminiszter elvtársnak levélben jelezni fogja. Pillanatnyilag még nem tudjuk pontosan, hogy ilyen körülmények között mároius 10¥ ■ m