1972. január 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

50

jr . j A Javaslattevő Bizottság is szükségesnek tóirtotta fizikai dol­gozd kitüntetését. A Vezetői Értekezlet megvitatta a Javaslattevő Bizottság álláspontját és fizikai munkás kitüntetésére menetközben be­érkezett javaslatok figyelembe vételével a Végrehajtó Bizott­ságnak az alábbi kitüntetések elfogadását javasolja. Indokolt­nak láttuk a két érem adományozásának arányát megváltoztatni, mégpedig úgy, hogy 4 Pro Űrbe és 1 Pro Arte kitüntetés adományo— zását határozza el a V.B. A személyi javaslat a következő: Pro Űrbe: 11 1*/ dr. Reischl Antal 2./ lakács Magdolna 3./ Noszkay Aurél 4./ Vida Pereno, a Fővárosi Szerelőipari Vállalat vizvezeték- szerelő brigád vezetője, vagy Fórizs Sándor sütőmunkás, vagy Danka István, az IKARUSZ gyár lakatosa; Pro Arte: 1./ Domanovszlcy Endre A lei tüntetések átadására 1972. február 12-én kerül sor. Határozati Javaslat: I 1,/ a V.B. elfogadja a személyi javas latokat ; 2./ utasitja a Szervezési főooztály, a Külügyi és Sajtó önálló osztály, valamint a Gazdasági Hivatal vezetői*, hogy az Aranyérem adományozásával kapcsolatos feladatokat végezzék el. Határidő: február 12. Felelősök: dr. Bennó Nándor, Ladányi Mihályné, Dani István B u d a a e s t, 1972. január 6. Hantos János sk. tanácselnök-helyeJ tes __ _. _ a Javaslattevő Bizottság Elrá'ke. Mellekelve: 1 sz. melléklet / a IX. 30-ig beérkezett javaslatok névsora / 2 sz. melléklet / 7 fizikai munkásra pótlólag be kárt javaslatok névsora / 3 sz, melléklet / a kitüntetésre javasoltak minőcitóse / á g hó nem tá l'~ őztrtható ! te 00— I SO 1

Next

/
Thumbnails
Contents