1971. december 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
389
- 3 A szlikségletelc és lehetőségek ellentmondása sok gondot és problémát okoz a választott testületeknek, a Tanáos apparátusának, az óvodai vezetőknek a felvételek időszakában. A különböző szervektől érkező felvételt támogató kérések tömege még inkább bonyolítja a helyzetet - sok esetben bizonytalanná teszi az elbirálcist. Ugyanis a támogatók elvárják, hogy a Tanács érdemben intézkedjék, azonban neia minden esetben kellően átgondolt, differenciált a támogatás. A felvételeket az idevonatkozó rendeleteknek megfelelően bonyolítottuk le. A körültekintő elbírálást nehezítette, hogy rövid idő állt rendelkezésre a felvételekhez szükséges környezettanulmányok elkészítésére, másrészt az a tény is,hogy a lakóbizottságok több esetben adtak ki olyan igazolást, miszerint 16 éven felüli nem dolgozó személy - pl. nagymama - nem tartózkodik a lakásban, - ami az adott időpontoan igaz is volt - de a felvétel után röviddel már nagyszülők hozták unokáikat az óvodába. A felvételi bizottságok nagy körültekintéssel végezték munkájukat, mégis a fentiek figyelembevételével, a hibaforrás lehetősége fennáll. Az igazságosabb, megalapozottabb döntés, bar nem oldja meg a férőhelyhiányt, mégis enyhíthetné azokat a feszültségeket, amelyek a felvételek egyes hibáiból következnek be, Ezért, érvényesíteni kell az óvodai Rendtartás 2o. §-át azzal, hogy a tanaostagok és a lakébizottsági elnökök is vegyenek részt a környezettanulmányok elkészítésében és a felvételi bizottságok munkájában. Jé lenne olyan forma- nyomtatvány kialakítása is, amely a felvételhez szükséges valamennyi adatot tartalmazza. II. Óvodai iérőnelyek várható alakulása a IV.ötéves terv időszakában A kerület rekonstrukciója során központi keretből a IV. ötéves tervciklusban ismereteink alapján looo uj óvodai férőhely —J v '—000 * ^Sf * ** '' . i I _______________________________________________________________________________________________tá j