1971. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

466

! | j Í 84. dr. Reischl Antal: Csak példának ragadtam ezt #i, de számos példát lehtne még hozni. A lényeg az, hogy az épitőipar fe lhasználja az összes iparág gyártmányait és árainak emelkedése azoknak a függvéry énben ^ix jelentkezik. Ezt azonban tudatosítani kell, niert igy egy absaardi helyzetbe jutunk, hogy: teljesítsük a naturális mutatókat 69-es árakon azzal, hogy két-két százalékkal nőnek évente az árak! Elnök: Felmentést kérek, el kell mennem. Nem elkerül­hetetlen, hanem elkerülhető dolgokról beszéltem. Tudnillik azt hi­szem, sőt bizonyosan tudom, hogy nem igy van, hogy csak francia csa­pokkal lehet lakásokat épiteni. Ha nincsennek magyar csapok, akkor építsenek be román csapokat. Csehik Ferenoné: És iia azok sincsenek?! Elnök: Annyi csap, amennyi a felépített lakásokhoz kell, N van. Nera is ez a legnagyobb probléma, hanem vannak ittegyéb dolgok, amelyeket elegendnek a tervezők a fülük mellett azzal, hogy egyszer már megterveztük, most még egyszer csináljuk meg a tervet?! Néha kész helyzet elé állítanak bennünket: kész a terv, ha nem engedik megvalósítani, akkor elcsúszik az építkezés. Az elnöklést Kelemen Lajos veszi át Csehik Ferenoné:' Szerintem m ki kellene mutatni, hogy milyen tényezők k okozzák, hogy szaladunk a pénzünk után. , Kőmives István: Ki van mutatva. Csehik Ferencné: Tudom, de ki kíí kellene mutálni ebben a jelentésben is, a budapesti párt vb elé terjesztendőben is. Nem hiszem, hogy van még egy ország, legalábbis szocialista crszág, ahol az árak, a piac, ilyen ig ingadozásnak tennék ii a lakásépít­kezést, amely pedig na yon komoly kormányprogram, pártprogram, ugyanakkor már előre lehet látni, hogy az előirányzott pénzből nem lehet megvalósítani. Most végülis elé;; lesz a kapacitás, mert nem ___________________________ W*____ J L _J ■ - *'• tf tffliHfe * «*»*#« rf®

Next

/
Thumbnails
Contents