1971. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
464
*1 ■ Végképpen nem lehet akicor, ha nem tudjuk felépíteni az 56 ezer lakást, mint ahogy valószínűleg nem tudjuk. A magasépítéseket is felül kell vizsgálni. Egjsszer már felül lettek vizsgálva. Még egyszer felül kell vizsgálni és ha úgy alakul a helyzet, akkor osökkenteni.kell számukat. Hzóval azt kérem, hogy ilyen uj javaslatokkal, elgondolásokkal segítsenek bennünket az elvtáisak, hogy a budapesti párt vb ülésén el tudjuk mondani mindezt egyrészt, másrészt pedig hogy konkrétan lépések is történjenek ilyen dtekintetben. dr. Reischl Antal: En osak kiegésziteni szeretném egy ' szakmai gondolattal azt, amit az elnök elvtárs mondott. Az építésnek tudnillik két nagy lépcsője van. Az egyik magának a szerkezetnek a felépítése, a rnéiik pedig a szakipari munkák. Az építésügyi tárca területére tartozó fejlesztések döntően általában a szerkezetcápitésri terjedtek ki ós ennek következménye az, hogy egy épület gyorsan felépül szerkezetileg, de azután hosszú ideig tart, amig teljesenbeígje- ződnak a szakipari munkák. A házgyári épités azért l$>p előre a lakásépítés terOLetén, mert azt a szakipart is kénytelen műszakilag fejleszteni, amelyet sokkal nehezebb fejleszteni, mint az é pités szerkezeti részét. Egyetértve azzal, hogy a főváros hatáskörébe tartozó épi tővállalatokat is rá kellene erre állitani, azzal agondolattal próbálnám kiegésziteni az elnök elvtárs által uündottakat, hogy' elsősorban egy olyan kooperációt kellene az ÉVM-vállalatokka 1 kialakítani, hogy ezeknek a kapcsolódó létesítményeknek a szerkezeti építését is vál- ati lalják el az ÉVM-vállala tok és a szakipari munkákra kellene össz- ; pontosítani a fővárosi vállalatokat, mert azok profiljuk révén, mint karbantartó vállalatok is sokkal inkább szakipari vonatkozásuak, mint a komplex EVM-vállalatok, amelyek a szakipari munkák mellett a szerkezetépités munkálatait kénytelenek vállalni. Az azérzésem, hogy az ÉVM-vállala tok könnyebben vállalnák a munkákat, ha osak 1 hCh !------------------------------------------------------------------------------j I I 82.