1971. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
459
í- 77 - I Vagy pedig minden maradjon úgy, ahogy van. Ez nem lenne célravezető ajánlat és javaslat a Budapesti Pártbizottság részére. Felvetek egy néhány javaslatot, amin lehet vitatkozni. Abból indulok ki elvtársak, hiába akarjuk, nem tudjuk megmagyarázni egyetlen lakótelepen sem az odaköltözőknek - elsősorban a lakótelepekről beszélek - hogy nem épül meg az ovoda, bölcsödé, iskola, kwreskedelmi létesítmény. Hiába hivatkozunk az épitőipari vállalatokra, ők meg ránk. Az odaköltöző lakók azt várják tőlünk, hogy mégis csak csináljunk valamit, kérjünk valakiktől támogatást gondjaink megoldásához. Ilyesmikre gondolok többek között. Lehet, hogy egy néhány javaslat semmiképpen nem maradhat, lehet, hogy ujabb gondolatok támadnak, de menjünk valamivel olda a Párt VB. elé, hogy a mi Végrehajtó Bizottságunk azt képzeli, hogy igy vagy úgy kell továbblépni. Először szó van arról és a mi Végrehajtó Bizottságunk van határozata, hogy saját vállalatainkat több3záz millié forint kivitelezési érték eredéig be kell kapcsolni. De emlékezetem szerint nem arról volt szó, hogy a kereskedelmi hálózat építésébe, hanem a kapcsolódó létesítményekre. Ez leszűkült a kereskedelmi hálózatra. A mi vállalatainknak áldozatot is kell hozni, azt kellene csinálni - bár nem szimpatikus dolog - de mégis csak megmondom, hogy annak rovására is, hogy bizonyos lakóház épitési, felujitási és karbantartási feladatot két évvel elhalásztunk. 1972-től vállalatainkat nagymértékben, nagyobb ütemben, száz millió forint feletti kivitelezési értéknek megfelelően rá l Ú \ kellene állítania lakótelepeken bölcsődék, ovodák, iskolák, kereskedelmi létesitmények építésére, és mind arra, ami a lakótelep életéhez hozzá tartozik. Állítólag vannak tervek is, ha vannak, akkor már csak a kivitelező hiányzik. Egyik javaslatom ez. Tudom, 1^^ faj j * mu»**+ g*b