1971. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
35
7. A főosztály dolgozói hivatalos kiküldetést kizárólag a főosztályvezető előzetes engedélye alapján teljesíthetnek. A főosztályvezető nz engedély megadása előtt köteles megvizsgálni a kiküldtetés indokoltságát és a kiküldetésben részt- vevő ügyintéző felkészülLsé ;öt. A kiküldetés végrehajtása után annak eredményéről a főosztályvezető - lehetőleg Írásban - minden esetben tájékoztatni kell. 8. A főosztály dolgozóinak a kerületi tanács VB, tervezési szakigazgatási szervénél tartott felügyeleti vizsgálatról írásos jelentést kell készíteniük. ' 9• A Terv- és Közgazdasági Főosztály minden dolgozója köteles:- a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és társadalmi rendjéhez hűséget tanúsítani, a jogszabályokban foglalt állampolgári kötelezettségek gyakorlásában példát mutatni, munkájában és azon kivül is be-sztásához méltó magatartást tanúsítani;- a szocialista törvényességet megtartani és megtartatni, megszegőivel szemben kezdeményezni és megtenni a szükséges intézkedést;- munkakörében az állampolgárok ügyeit körültekintően, gondosan, szakértelemnél és bür-kráciamentesen intézni, részükre a szükséges felvil Y-sitást legjobb tudása szerint megadni; N.- a jogszerű utasításokat végrehajtani, felhívni a figyelmet minién olyan intézkedésre, jelenségre, amely a népgazdaság, a dolgozó nép érdekeit sérti;- a fő-sztál rn vonatkozó ren lelke zése két és a munka fe gyeimet megtartani, a munkakörébe tartozó feladatokat le gjobb tudása szerint elvégezni;- ha összeférhetetlenség, vagy kizáró ok áll fenn, a munkakörébe tartozó ü ;y intézése esetén e körülményt a közvetlen fe3U ' H r * J »,> min . - - - sSÜiflH® Í ' - 26 - l