1971. november 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

403

;^MHfa * -ífl HP ♦ tt i ff Budapest Főváros Tanácsa VB. Oktatási Főosztálya \úIu.4ao \K tdU. Q. -ritf-K, Tárgy: Középiskolai diákotthon létesítése Budapesten, a II. kér. Lórántffy u.3. szó. alatt. „ Tisztelt Végrehajtó Bizottság! ' ' Y. 1966. évi november hó 23-i UÉésón, a fizikai dolgozó gyermekek továbbtanu­lásáról előterjesztett jelentést tárgyalva, a T. Végrehajtó Bizottság dön­tést hozott, létesüljenek középiskolai diákotthoni férőhelyek a budapesti fizikai dolgozó szlllők tehetséges gyermekei számára. E határozat alapján az 1967. évben a fiuk számára a II., Keleti Károly u. 37. szám alatt ?• fé­rőhelyes, önálló diákotthont szerveztünk, a leányok számára pdig a II., Lórántffy Zs. u. 3. zz. alatti leánykollégium keretében alakítottunk ki 4o férőhelyes részleget. Az azóta eltelt Időben szerzett tapasztalataink azt az igényt igazolják, hogy a leánykollégiumot is önálló igazgatás alatt szükséges megszervezni, mert csak igy lehetséges a leányok egyetemi továbbtanulásra való felkészí­tésében is a fiukéhoz hasonló jó eredményeket elérni. Lakások felszabadításával megteremtettük a feltételeket a speciális kollé­giumnak a normál diákotthonról történő leválasztására. Javasoljuk, hogy az igy nyert épületrészben a T. Végrehajtó Bizottság létesítsen 5° férőhelyes diákotthont. Határozati .javaslat: A Végrehajtó Bizottság elhatározza, hogy Budapesten, a II.kér. Lórántffy Zsuzsanna u. 3. fz.alatt a budapesti lakos fizikai dolgozó szülők tehetséges leánygyermekei számára 5o férőhely­ével diákotthont létesít. Utasitja az Oktatási Főosztály vezetőjét, hogy a szükséges szer­vezési intézkedéseket tegye meg. Felelős: Mezei Gyula Határidő: 1971.október ", n \ I Búd apest, 1971. szeptember 16. ! (1 \ , r . raftréí -WoűrwuTO / Király Andrásné / főosztályvezető - helyettes Láttam, egyetértek: fas? (-------------- I ° 'XJLL'i / Hantos János / tanácselnökhelyettes 4 I- -i

Next

/
Thumbnails
Contents