1971. november 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
250
I t I- 59 XY házát* Azt irjuk, hogy 7 ház készült el. Utólag megnéztem a 7 házat, elkészült. Nem tudom, honnan veszik, hogy a Váci-u, lo- re gondoltam, mert a mi jelentésünkben ez a vb. előtt nem szere- pel. Cáfolni olyat, arai nem szerepelt a jelentésben, szerencsés-e? Ugyanilyen az, amit Mulató elvtársék a helyiségekkel kapcsolatban Írnak. Az anyagban a következőt irtam: Hogy elkészültek a portálok, de ott maradtak azok a bérlők, akiknek kihelyezése kívánatos lenne. Pl. a Váci-u. 22-ben ott maradt a portál mögött a TUker- laboratórium, a Váci-u, 25-ben az OKISz.iroda, a Pilvax közben az ÉVM 31. irodája, az 5/2, pártkörzet. Ezeket vetettük fel, hogy ezeknek kihelyezését el kell érnünk. Ezek nem akadályozták a munkát, mert a portálok ezen a területen is kicserélődtek, de nem megnyugtató állapot, hogy az oda nem való helyiségek, ill. bérlők ottmaradtak. Még a koncentráltságra vonatkozólag szeretném elmondani, hogy tulajdonképpen 197o előtt az volt a helyzet, hogy a házkezelőségnek a V. kerületben és a fővárosban is rengeteg pénze volt évről-évre, nálunk pl. 15-2o millió forint maradt meg, amit nem tudtunk elkölteni. Nem az volt a probléma, hogy nem volt pénzünk, és nem akartuk a munkákat végrehajtani, hanem az, hogy nem volt kajscitás. Előkerestettem az akkori értekezletek jegyzőkönyveit is ebben az ügyben. Többek között Dávid elvtárssal is veszekedéseket bonyolítottunk le azért, mert nem volt megfelelő kapacitás, nem tudott biztositani. Emlékeznek rá, akkor ezek a vállalatok is uj értéket akartak termelni, nem volt megfelelő, kifizetődő a kapacitást erre biztositani, nem akarták az árindexen kapott értékért ezeket a munkákat vállalni. Nagyon nehezen indult I n { 'fi ffi ~L_ . Bp