1971. október 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

78

I

u ' 15. I

lás és önkritika az, amit az emberek egyre inkább elvárnak.

Ne haragudjanak, ha most kényes dolgokat is kimondhat ónak gondolok ebben a körben. Nagyon jó, hogy a televizió képernyője elé ül a közlekedési miniszter és a zenéről beszél.

De a IűALÉV-szerenosétlenségek és a villamosok kisiklása után politikai sztikségszerüség lett volna, hogy ismét a képernyő elé üljön, ezúttal funkciójának megfelelő minőségben. Ez nem fővárosi ügy, de az is, hiszen a 41 az ország Ugye, az a főváros és a Népfront Ugye is. Nagypn hiányolom tehát az egész anyagból a feleléssóg kérdését, és annak feltételezését, hogy utólag esetleg önkritikát kell gyakorolnia ilyen vagy olyan szervnek, mindazoknak, akik a programot elkészítették. Ha feltételezziik - az első oldalr&l Idézem -, hogy a tömegek bizalmat adjanak a vezető szerveknek, akkor ezt a bizalmat meg kell alapozni, és ehhez pusztán az információk nem elegendők.

A

A másik, számomra ugyancsak korszerűtlennek tűnő kérdés: több helyen is tárgyalja az anyag, egymással ellentétesen is, mint problémát, hogy a szakemberek egy részében tapasztalható valami tartózkodó magatartás. Ennek több oka van, időhiány stb. stb. Másutt előfordul, mint urbanizációs jelenség, az el—

. idegenedés problémája is. Azon az oldalon, amelyen mi beszámolunk a Népfront tevékenységéről, azt mondjuk, hogy a mozgalmi ut révén sok minden megőüható: párbeszéd a lakossággal, lakógyűlések, stb.

Szerintem ezek ma már nem igazi fórumai az ilyen párbeszédeknek. Rettenetesen szűk fórumok. Nem rendelkezünk olyan

tömegekkel! Aki ismeri például a tanácstagi beszámolókat, az

mutatkozik

tudja ezt. Lehetetlenségnek érzem. De miért NyüxkkBxiic a szakemberek egy részében passzivitás? Az egész anyagból hiányzik annak a nagyon adott pillanatnak a jelzése, amikor az emberek a

iL

_i— j

L - I

"WB * •:»