1971. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
142
2. | to Javasolom, hogy a fővárosi lakásépitési bizottság munká^éról-munkaprogramjárói szétosztott javaslatot ne tárgyaljuk. Részben senkinek sem volt ideje arra, hogy elolvassa, részben pedig még át akarjuk nézni. Majd a következő, vagy az azt követő ülés napirendjére tŰzzük. Egy kiosit korrigálásra is szorul. Napirend előtt Kőmives elvtársnak van bejelentése. Kőmives István: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A második félévi raunkaterv tárgyalása során merült fel az az igény, hogy a vállalati tervekről egy összefoglaló jelentést terjesztünk eló, vázlatát előzetesen mutassuk be a VB-nek azért, hogy a VB esetleg kiegészíthesse, hogy az általunk berautatandó- kon felül mit kiván még megismerni a tervekből. Ez a vázlat elkészült. Kérem, hogy járuljon hozzá a VB ahhoz, hogy a mához két hétre tartandó ülésünkön bemutassuk bejelentésképpen. Ezzel egyidejűleg még egy tervvázlatot mutatunk be a szerkezeti felépítésre, amely az 1972* évi tervre vonatkozik. Elnök: Javasolom, hegy fogadja el a VB. Ha már itt tartunk, még egy módosító javaslatot tennék. Az alkotmány- előkészítő bizottság elkészítette az elmúlt héten az alkotmány módosításának egy tervezetét. Olyan határozat született, hogy felkérnek bennünket és a megyei vb-ket, hogy tárgyaljuk meg. Miután nekünk október 10-ig konkrét választ kell adnunk, javasolom, hogy a következó VB-Ulésen tárgyaljuk meg. Miután konkrét szövegszerű módosításokról is szó van, tehát nemcsak általános jellegű észrevételeket várnak, sőt nem is elsősorban azokat, hanem, hogy konkréten a szöveghez szóljunk hozzá: aki úgy gondolja, Írásban i is beadhatja észrevételét. Nem feltétlenül kell szóban elmondani. Gondolom, hogy ezen a VB-Ulésen nem lenne oélszerü vitatnunk az egyes részleteket , hogy ez raeg az nem jó ezért raeg ■u^B * ítP