1971. augusztus 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
84
• < (.*, . © I . j 4 © A VB. 1970, szeptember 2,-i ülésén tárgyalta "A helytörténeti munka Budapesten" o, előterjesztést. Az ülésen hozott 368/1970. sz, alatt az előterjesztést elfogadta, szükségesnek tartotta a fővárosi helytörténeti tevékenységet tanácsrendeletben szabályozni, utasította a Népművelési Főosztály vezetőjét a rendelet-tervezet elkészítésére, Határidő: 1971. junius 30. Felelős: Kurcz György A Népművelési Főosztály a tanácsrendelet-tervezetet elkészítette, azt osztályvezetői, ill, kerületi népművelési szakigazgatási szervek vezetői részére tartott értekezleten megtárgyalták. Az elhangzott észrevételek alapján a rendelet—tervezetet átdolgozták és a felügyeltet ellátó elnök- helyettes elé terjesztik. • A VB, 1970, szoptembor 30,-i ülésén tárgyalta a "Külkereskedelmi Irodaközpont létesítése az V., Szabadság téren" c. előterjesztést. Az ülésen hozott 405/1970, sz. határozatában az V,, Alpári Gyula u. 22, sz, épület lebontásához elvben hozzájárult azzal a feltétellel, hogy a beruházó a lalcás szanálásokkal összefüggő kérdések 1971-ben való végrehajtása céljából megállapodást köt a Terv- és Közgazdasági, valamint a Lakásügyi Főosztályokkal. A földszinten létesítendő kereskedelmi egységek tekintetében egyeztetni kell a Kereskedelmi, valamint a Városrendezési és Építészeti Főosztályokkal, Az épület lebontására az egyeztetésnek, illetve a megállapodásnak az illetékes elnökhelyettes által való jóváhagyása után kerülhet sor. Határidő: 1971. junius 30, Felelős: Heincz Mihály, dr.Viszkei Mihály, dr,Kemény János, dr.Katona Géza, dr,Kovács Gyula , I Kh i LÓI ________________________________________________tó