1971. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
143
I- 37 nézni a kerületek létszám- és bérhelyzetét. A kerületek jelenlegi bérhelyzete tulajdonképpen kötött létszámmal és bérrel alakult ki, és az utolsó két évben a szabad bérgazdálkodás bizonyos saját erőfeszi tésekre kényszeritette a kerületeket. Ha a VB emlékszik, min- denütt a XI. és XIII. kerületben a legrosszabb a panaszügyek intézése. Egyértelműen kimutatható, hogy a legrosszabb létszámhelyzet- ben a XIII. és XI. kerület van, ugyanakkor a bérben is ott vannak a problémák. Pl. a XI. kerületben lo ooo lakosra o,9 százalék állam-tó igazgatási dolgozó esik. A budapesti átlag 1,3. Csak azért mondtam el ezeket a számokat, hogy érzékeltessem, hogy szélesebb elemzést igényel ez a téma ez év folyamán, és azután lenne szükséges a VBj nek ezen intézkedéseket foganatosítani. Elnök : Mivel tájékoztató jelentésről van szó, kérem a VB-t, mint tényt, fogadja ol. A VB-nek alapoo ismerete nincs, hozzáteszem, nekünk sincs, a hivatásosoknál:, hogy ez helyes-e vagy nem. Egyből mondanám, hogy nőm helyes. Amikor a ren- dezőelvek hatásköri rendezése gyakorlatilag megvalósul, akkor ez I a téma is napirendre fog kerülni, I!a io megvan minden kerületnek a lehetősége, hogy saját bérarányain belül javítson, de ennek konzekvenciái is vannak. j Megkérdezem a tisztelt Végrehajtébizottságot, | hogy az Írásos anyagokon kivül egyéb ügyek vnnnak-e? I i Nekem van. Engedélyt kérek a Végrohajtóbizott- ságtél, hogy egy anyagot kettő vagy négy hét múlva a VB elé tűzzünk bejelentésként. A VB. tavaly december 9-én tárgyalta a Fővárooi Beruházó Vállalatunk lakásépítéssel összefüggő tevékenységét. i M lr. ..I * — - - - _ ' ~ r - * 1 -- 'tó ■' §