1971. június 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

359

' ‘ ,1 7 1 tó sül vették. áz észak-déli metró épitésével kapcsolatban volt az a bizonyos tárgyalás, amelyről Kőmives elvtára beszélt. Egy dolgot nem emlitett meg, de az lényeges: hogy ez a tárgya­lás tulajdonképpen két irányban folyik: egyrészt a kelet-nyugati szakasz 1972-ben való befejezésének biztosítására, másrészt az észak-déli szakasz épitésének gyorsítására. A kelet-nyugati sza­kaszon úgy rendeződött a dolog, hogy mi megelőlegezzük saját fej­lesztési alapunkból az ez évre még szükséges 35 milliót és 73- ban visszakapjuk. A kelet-nyugati szakasznak ugyanis még 73-ban is lesz valami 93-95 millió forintos felhasználása. A másik lényegesebb dolog az észak-déli metró. Párdi és Faluvégi elvtárs közölte, hogy költségvetésből nem tud­ják a pénzt biztosítani az észak-déli metró épitésének meggyor­sításához. Ha a főváros és a KPM fontosnak és szükségesnek tart­ja - mint ahogy annak tartjuk -,akkorbr keressék meg a gyorsitás lehetőségét saját anyagi eszközeik felhasználásával. Kötelező Ígéretet természetesen nem tettünk. Csanádi elvtárs azt mondotta, hogy felülvizsgálja az útépítési célkitűzéseket, ott csökkenté­seket hajt végre és onnan át tud ide csoportosítani valamennyi | pénzt. Abban maradtunk, hogy mi is vizsgáljuk, hogy milyen forrásokból tudnánk ide többletpénzt biztosítani. Ha más­ból nem, a többletbevételek terhére kell majd átadni a metró építéséhez. 353 í “ I I- 85 ­— ­_______________________ ra——1

Next

/
Thumbnails
Contents