1971. június 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

62

i A szinházak a beszámolási időszakban 5*029 szinházi és szabadtéri előadást tartottak 2.322 ezer fő látogatóval. Befejeződött a Vidám Szín­pad rekonstrukciója. A szinházak kultúrpolitikai feladattervüket teljesí­tették és gazdaságos működésűk eredményeként valamennyi szinház terv, il­letve tervtulteljesitést ért el. Igazgatási ágazat 212,8 millió Ft módositott előirányzatából kereken 203 millió Ft került felhasználásra, vagyis 95,4 %. Az ágazaton belül szervezeti változást éa feladat bővülést jelentett a kereskedelmi felügyelőségek, a kisipari és egyéb szövetkezetek állami felügyeletével kapcsolatos feladatoknak a fővároshoz történő átszervezé­se. Az igazgatási ágazat elmúlt évi gazdálkodására az eddig elért szint megtartására irányuló törekvés volt a jellemző. Ezt általában sikerült is elérni, mivel az igazgatási ágazat kiadási előirányzatának a pénzmaradvány terhére történő emelése lehetővé tette a tanácsi hivatalok irodahelyisé­geinek további korszerűsítését és irodagépekkel való folyamatos ellátását. Mindezen körülmények együttesen tovább javították a dolgozók munkakörül­ményeit. Felújítási alap felhasználása, A főváros költségvetési intézményei részére 1970. évre eredetileg 160,9 millió Ft felujitási alap.került megállapításra. Ez az összeg az év folyamán az előző évi felujitási előirányzat maradványokkal, a Főváro­si Tanács VB által a pénzmaradvány terhére engedélyezett kiegészítéssel és az uj feladatokra a Pénzügyminisztérium által esetenként engedélyezett pótelőirányzatok miatt kereken 301 millió Ft-ra módosult. A pénzügyi teljesítés 230,6 millió Ft, a módositott előirányzat 76,6 %-a /1969-ben 72 % volt/, a műszaki teljesítés azonban ennél jóval magasabb. A felujitási munkák kivitelezésében változatlanul probléma a válla­lati kapacitás hiány és ennek tudható be, hogy számos esetben, különösen a nagyobb, összetett munkáknál a befejezés a tervezettel szemben lényege­sen elhúzódik. Létszám- és bérgazdálkodás A gazdasági reformmal bevezetett uj bérgazdálkodási rendszert a költségvetési szervek már megismerték ós a gyakorlatban jól is alkalmaz­zák. A bérgazdálkodás uj elveinek gyakorlati alkalmazásával járó eredmé­nyek mellett azonban változatlanul problémát jelentett a viszonylag ala­csony bértételü álláshelyek betöltése, főleg az egészségügyi ágazatban óa az oktatás területén. Az előző esetben a középkáderi és kisegitő, utóbbi­nál a technikai személyzet esetében. Ennek volt a következménye egyébként £2 •59 ‘ I I " " . I tt - a-* v-TwtmEtWB

Next

/
Thumbnails
Contents