1971. június 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
273
I A narmadik ilyen tétel, hogy a korábbi beruházási programban a Délpesti- kórház gép, műszer költségeire kb. 45 milliót számoltak, a jelenlegi beruházási programban pedig több mint 25o milliót. Hantos János: Annyi a többlet! Elnök: Negyedszer ilyen apróbb dolog ez, amely ebben a nagy számban már nem is érdekes, hogy 34 millió, a különböző többlet igények miatt. Ez a pillanatnyi helyzet. Pontosan tudjuk, hogy 1 milliárd 150 milliót erre senki nem fog adni: a népgazdaságnak nincs ennyi pénze kórházépítésre. Ezért döntés történt arra nézve, hogy ennek a két kórháznak a beruházási programját az OT., az Egészségügyi Minisztérium, a P.M., az ÉVM és nem tudom micsoda, tételesen felülvizsgálja. Ki fogják huzni belőle azokat a tételeket, amelyeket úgy indítanak. meg,hogy indokolatlan tételek és meglátjuk mi lesz a száldóban ennek a végeredménye. Tulajdonképpen attól lesz függővótéve, hogy mikor lesz délpesti kórház. I Hantos elvtárs részt vett egy ilyen G.B. előterjesztési anyag tárgyalásán, ahol elmondta a mi állásfoglalásunkat. Az volt a lényege, hogy gyorsan végezzék a felülvizsgálatot és ne állítsák le a beruházás megkezdését, tehát a tereprendezési munkaI \ kát és egyebeket, mert akkor ujabb egy esztendőt késünk. Volt, aki egyetértett vele, volt, aki nem. G.B.-ülés még nem volt, igy döntés se a témában. Teljesen világos, hogy ez nem 6oo millió lesz, hanem annál sokkal többe kerül. Az is telje______________________________JT5 tt . v^HH# ta—■ ■ + _ «—m—