1971. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
55
| i ff- 14 .1 másik rag; v '..Halat, c BULA3 tol.josiiáso az 1966-os 3.177 lakásról 1970~itt 1*711 lakásra esett vissza, ami a teljes lakásépítési-tevékenységben károsan éreztette hatását, A Vállalat az öntött vegyes ós tárzsalus-technológiákat fejlesztette ki, az eddigi hagyományos uódszorü épitést locsökkontotte, holott az egyre jelentősebb városrekonstrukciek ezt a.z eljárást is feltétlenül szükségessé teszik, A BULAV kapacitás kifejlosztése a IV, ötéves terv telj esitósón.lc egyik alapfoltétalo, kihangsúlyozva a hagyományos kapacitás fejlesztését is, A' két nagy vállalatnál egyöntetűen jelentkezik az a tény, hogy miután vidéken nem dolgoznak, káderutánpótl Inban nagy nehézségeik vannak. Ebbon a kérdésben szükséges az EVM és Munkaügyi Minisztérium hathatós támogatása. Az épitőipari szövetkezetek a csoportos ós egyedi társas- házépités kapacitás bázisa* Megállapitható a tényszámokból, hogy fol- fejlesztésük a korszerű technológiákra és nohézgópesitésro csak kis rószbon történt meg- ennek tudható be, hogy a csoportos társasházépi- tésben nem értünk ol a kivánt mennyiséget# Az is kétségtelen, hogy az egyedi társasházópités gazdasági szempontból vonzóbb hatású volt a szövetkezetekre, igy na.o,gyedé-* társashárépitési tervüket túltelje- sitottók,.mig a csoportos építésben csak egy helyen vettek részt, A tapasztalatok alapján a szövetkezetek korszerű technológiákra való felfejlesztése feltétlenül szükséges, ú. ann’lkül, hogy ez a hagyományos kapacitásukat károsan befolyásain..'.# Az egyéb állami égteiál var részesedése a lakásépítésből mintegy ö % # Bzükségos volna 0«n>v a kapacitásnak is a mogerősitéso# különösen a, térzsalus és hagyományoz technológiákkal. Ez annál is inkább lehetséges, miután öze í vállal-tik közül többen intenziven rásztvosznek a lakótelepi kapcsolódé lótosit ényok építésében, igy Budapestre kellő ápitőipari-básist fejlesztenek ki, / a í j tt [--------------------------------------------------------------orarará » , .. 0