1971. január 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

46

( ­. ' II i . o Erre való tekintettel, valamint annak fxgyolembovételével, hogy a földterület fekvése szerinti adóztatás 1971 => évben első ízben kerül megvalósításra, és az adóztatható földterületek terjedelméről, mennyi­ségéről, valamint jövedclmezőgéségéről kellő, illetőleg megalapozott informáoiénk ninos, mivel eddig a lakóhely szerint adóztattunk, java­solom az országos adótételek fölső határán felüli adótételek megál­lapításának mellőzését. Budapest egységére való tekintettel azonban indokolt a kerületi vég­rehajt óbizottségokat orientálni a tekintetben, hogy aa adótételek megállapításánál az országos qdótétolok fölső határától lefelé ne térjenek el* A fölső határ szerinti adószintet az adózók az elmúlt években megnyugvásál tudomáséi ' tvéky nőm volna tehát indokolt, ha néhány korülöt élne azzal a jogával, hogy az alsó- és fölső határok között állapíthatja meg az adótételt és most a felső határtól lofelé térne el. r V a t á r o z a Jfc, 1 java s„ 1 a t A Vdgrehajtóbizottság javasolja a kerületi tanácsok vógrohajtóbizott- ságainak, hogy a mezőgazdasági lakosság jövedolemadójának adótételeit o 4?A97o./XI»24 ./körmi sz •> rondelet által megállapított adótételek felBŐ határában állapítsák meg* Budapest, 197o december 29© láttam, egyetértek: ";Dr3 Tímár György s.k. Komivá. István s.k. főosztályvezető helyette. Vb elnökhelyettes Megjegyzés: A főosztály a sa jt ótó jékoz t: tó mellőzését kéri. . . * ‘ i > \ íp ) L---------J i

Next

/
Thumbnails
Contents