1970. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
306
mai meg kell vizsgálni hogyan lehetne a szanálásokat gyorsított eljárásban lefolytatni. Faj kos álaitórué dr. véleménye szerint az október 20.-i tanácsülés a IV.ötéves terv fő célkitűzéseit határozta meg, a január 1-én hatályba lépő - a területi tervezést szabályozó - kormányrendelet alapján ennek figyelembe vételével kell a részletes IV. ötéves tervet kidolgozni én a júniusi tanácsülés elé terjeszteni. Ennek a tervnek olyan megalapozottnak kell lennie, hogy a Tanács - amely újra lesz választva - munkáját 4 évre körülhatárolja. Véleménye szerint a kisajátítás nincs megoldva, a felügyeleti hatóságok úgy nyil :tkoznak, hogy az uj konstrukcióval meg kell várni az uj tanácstörvényt. Az Igazgatási Főosztály ugyanis a kisajátítást centralizálni 'akarja , mert ez a munka a fővárosi lakásprogramhoz, a F03ER munkájához, az ingatlanrendezési munkához kapcsolódik. Hu ezt nem engedélyezik a jelenlegi 2 ember munkabérét kell elosztani 22 kerület I között, ez esetben az előírásoknak eleget tettünk, de a kisajátítás V J ) nem fog menni. dr.Mulató János kétségét fejezi ki azirányban, hogy Budapesten 10.000 családi ház építéséhez v©n elegendő olcsó telek. Felveti a budapesti szanálandó házakban lévő lakók lakásainak problémáját, akiknek a lakhatási feltételeit biztosítani kell. dr.Herényi Sándor véleménye szerint a Végrehajtó Bizottság ülése nem alkalmas a problémák egyeztetésére, az illetéketekkel való egyeztetés után kell megtárgyalni a döntésre váró kérdéseket. Ezt a nagy programot régi módszerekkel nem lehet meevvalósituai, tehát szükség van modern igazgatási szervezési programra. Össze tudja egyeztetni a tanácstörvénnyel a kisajátításnak az élelmiszer szabálysértések elbírálásához hasonló centralizálását. I A felszólalásokra Heincz Mihály válaszolt, majd elnök közli, hogy a Budapesti Pártbizottság vezetői is szorgalmazták a Fővárosi Tanács vezetőit arra, hogy januárban a IV.Öt éves terv lakás- : i építését - különös tekintettel 1971-72-re - meg kell vizsgálni. A Tanács a IV.ötéves tervben • inden más tevékenységet a lakásépítésnek t S rendelt alá, itt a komplexitásra gondolt, n Tan'csnak, a Végrehajtó Bizottságnak ás az egész apparátusnak elsőrendű feladata, hogy a lakásépítés szemszögéből vizsgálja az elköveti zondő időzz jkbun tévé- í banya ágét. a program vegrenajtáeónak két sarokpontja van, az egyik a kapacitás, a másik a lakásépítés megindítása elől az akadályok elhnri- : tán a, igy ... tar ve zoi kapacitás, a helykijelölés, a szanálás, a csaláI AS \ ! —----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- t_i * . A * SI i I- 5 -