1970. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
234
i- 39 Elvben elő lehet mindezt irni a kerületeknek, de vAgül is egyszer főv'rosi szinten szembe kell nézni ezekkel a követelmény tikkel. Lehet, hogy most majd rendeződik a dolog, de ne úgy történjék a rendezés, hogy lejönnek a feladatok, az emberok meg itt maiudnak, mert ennek niucs semmi értelme, ebből mér elég volt, inkább nem kell az önállóság, csak ne növeljék a feladatokfcat, nert azokat el is kell végezni. Nem i: beszelve arról, hogy minőén apparátus hordoz magában egy' sereg embert, akik csak névleg vaunak ott, mert elmennek szülni. Az alkalmazottak 70-Ü0 >-u fiatal aái nő, természetes, hogy elmennek. Pedig u felmerülő feladatokat nem lehet félkézzel elvégezni, meg fogjuk csinálni a lakásbesorolást, megcsináljuk a választást is, de egyszer szembe kell nézni az eg-'sz xAxxá. kérdéssel. K e 1 a n h e g y i: Ezilágyi elv társ felvetette, hogy országosan mintegy' 400.000 lakást kell fel épiteni, ezen belül a szövetkezeti mozgalomnak 50-55*000 lakást kell épiteni, ami jelenlegi kapacitásunk 40-45 os növelését irja elő, mert hiszen a harmadik ötéves terv végéie körűibe^ belül 58.000 lakást fogunk/fejezni, mi azzal a 12.000 lakással számoltunk, amelyet az anyag a 1>. oldalon emlit, erről folytatunk tárgyalásokat az "'Vii-mel, a Budapesti. Pártbizottsággal én ö $ városi tanáccsal, Mivel ez a takésmennyiség zömében OTP lakás lesz, felhívom a figyelmet arra, hogy a csoportos épitési lehetőségeket, a területkijelöléseket feltétlenül elő kell készíteni, mert ilyen laké’számot egyedileg, elszórt foghíjas ApitkezA- sekkel ilyen rö'Úid idő alatt, az aaotu kapacitással senki sem tudja elvállalni. Remélem, hogy a következő kGkukefcx I felvetésemre is bólitani fog Ezilágyi elvtárs. Arról van , // i f — ■ ___ i-mmrnm * >w»