1970. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

230

J 35. * táruljanak fel a Budapesti Pártbizottság vezetőivel és a minisz­térium vezetőivel folytatott tárgyalásokon és e tárgyalások ered­ményeképpen még azt sem tartom teljesen feleslegesnek, hogy eset­leg a kormány számára is történjenek bizonyos jelzések a negyedik ötéves terv realitásával összefüggésben* A budapesti pártértekez­letnek is az volt tudniillik a mottója, hogy alapvető feladat a negyedik ötéves terv előkészítésének megalapozása* Ez kötelez ben­nünket* Ha itt esetleg a vb szintjén meg nem oldható problémákat érzékelünk, mindjárt a kezdet kezdetén, akkor a jelzéseket az il­letékeseknek mindjárt a kezdet kezdetén meg kell tennünk* A határozati javaslatok 8* pontjához osak azért teszek módosító észrevételt, mert tulajdonképpen egész hozzászólásom azt kívánta visszatükrözni, hogy a FŐBER-t ne osupán az 56 ezer taná­osi lakás felépítése feltételeinek biztosítására kötelezzük, hogy esetleg kiemelten foglalkozzék vele, hanem a főváros lakásépítési programjának komplexitásában ösztönözzük a megvalósításra, hogy a FŐBER szemléletében is a komplexitás uralkodjék, hozzátéve, hogy ha jól emlékszem, testületi Igény is volt, hogy a FŐBER működését sem osupán a szobaszám teljesítése, hanem a komplex beruházási programok teljesítése kapósán kell minősíteni és értékelni. A FŐBER tehát a maga tervtel jesitését úgy legyen köteles produkálni, hogy nem 03upán a lakások, hanem igenis a járulékok, magyarán: a prog­ramok komplexitásának kapósán! Csak igy tud t.i. a vb abba a meg­nyugtató helyzetbe kerülni, hogy a programokat valósítja meg, és ► nem a programok bármennyire fontos részei kerüljenek a figyelem kö­zéppontjába. ISO-MB *s» L ... ______________________________________________~~ta---------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents