1970. december 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
433
|- 2 - j •/ .4 munkaidő csökkentés bevezetésének helyzete a fővárosban* Az áttérés ütemét 1. sz. mell éld etünk szemlélteti. Ebből megállapítható, hogy a fővárosban csaknem teljesen befejeződött a munkaidő rövidítése /illetőleg ez év végéig befejeződik/, vagyis mindazok a. munkáltatók, amelyek a fenti határozatnak megfelelően saját erőből, belső tartalékaik és egyéb forrásaik felhasználásával a kieső mintegy 8.3 %-os időalapot pótolni tudták, éltek a lehetőséggel, hogy dolgozóik részére 44 órás munkahetet biztosítsanak. 1968. január 1. ós 1970. december 31* között a fővárosban összesen 799 munkáltaténál vezették /illetve vezetik/ be részben, vagy az egész vállalatot érintően az uj munkarendet. Szembetűnő, hogy ennek csaknem egyharmada, 254 vállalat ós szövetkezet 1968. II. félévében tért át, tehát röviddel azután, hogy a hivatkozott kormányhatározat ezt lehetővé tette. 1969. évben is magas volt az áttérők aránya /I. félévbon 183, II. félévben 177 vállalat és szövetkezet, év összesenben es az összes áttérők 45.0 %-a/, ezt követően a rövidített munkaidőre történő áttérés üteme fokozatosan lelassult. A rövidített munkaidő bevezetésének tanácsi koordinációjában /erre a későbbiekben részletesen kitérünk/ szerzett három éves tapasztalataink, valamint a munkaidőcsökkentés csaknem teljes v befejezése módot nyújtanak arra, hogy fővárosi viszonylatban . közelitő pontossággal - az esetleges halmozódások kiküszöbölésével - felmérjük a rövidített munkaidőben dolgozók összes létszámát. /Az snvag további részébon szereplő adatok nem felelnek meg a statisztikai beszámoló rendszerben használaton létszámfogalmaknak. Ennek oka, hogy a különböző időpontokban bevezetett vállalati munkaidőé sokkén té seknok a bevezetés napjára vonatkozó adatai összesitósóból származnak./ A felmérés eredményét a 2.sz. melléklet tartalmazza. Az adatok összegezéséből megállapítható, hogy a fővárosban 1968. január 1. ós 1970. december 31* között /figyelembe véve az 1971* január 1-i fordulónappal történő, és már tudomásunkra hozott áttérést is/ 681.6 cser főt érintett a munkaidőésölekentes, beleértve azokat Bp 1-------------------------- -j /MM * *** '***