1970. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

221

I- 3 ­Jelentős intézkedés volt, hogy azokon a területeken, ahol zömében nők dolgoznak, már mindenütt megszüntették a III.mű­szakot. Ez év elején a Fővárosi Patyolat Vállalat is megszün­tette a szombat délutáni műszakot. 4/ A kereskedelem a dolgozó nők érdeklődésének előterében ájl, hiszen a vásárlásra forditott idő, szabadidejük 10-20 '-át is kiteszi. Ezért a kereskedelem tennivalói kétirányúak, egy­részt a vásárlási körülmények további javitása és a nők hát­tartási munkájának megkönnyítése, másrészt - miután a keres­kedelmi alkalmazottak zöme nő dolgozó - az itt foglalkozta­tott nők helyzetének, élet- és munkakörülményeinek megjaví­tása. A vásárlási körülmények javítására megtett intézkedések: a/ Á kereskedelmi hálózat fejlesztése. A Végrehajtó Bizott­cl ¥ * . ság elfogadta a Főosztálynak negyedik 5 éve3 tervidőszaká­ra terjedő hálózatfejlesztési tervét. A tervezett 25o ezer ti? fejlesztést^ ésszerű, koncentrált telepítéssel és korsze­rű körülményeket biztositó nagy alapterületű egységek épí­tésével kell megvalósítani. Ezen belül:- A belső kerületek tehermentesítése és a külső kerületek jobb ellátása érdekében bevásárló központok külső gyűrű­je épül /Óbuda, Dél-Buda, Pesterzsébet, Kőbánya és Örs vezér tere/. Bővül a belső kerületek hálózata i3; a Bel­városi Üzletközpont megépítésével további lo ezer uf-es kapacitás bővítéssel számolnak. Megkezdődik a Budapesti Nagyáruház építésének előkészítése is.- A vendéglátó hálózat fejlesztésénél az étkezési igényeket olcsón és gyorsan kielégítő önkiszolgáló éttermek és bisztrók létesítésére kell törekedni.- Felül kell vizsgálni a nagyüzemek - elsősorban a sok nőt foglalkoztató üzemek - ellátását szolgáló belső és külső élelmiszer üzlethálózatot, a nyitvatartás cél­szerűsége ,Yaruválasztelck szempontjából. Heg kell oldani, aÁ • * • > B000* I (te® »**. o tMtt

Next

/
Thumbnails
Contents