1970. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

85

-is/*.­így osak azt kívánom aláhúzni, hogy továbbra sem osak szállodát f A Jerevánnal kapcsolatban az V. kér. Tanács kereskedelmi osztályával megállapodtunk, hogy november 15-én megkezdjük az átépítést, ha addig az összes terv rendelkezésre áll. Ha nem, akkor is bezárjuk. A kaposolatról osak annyit, hogy idő- és külön­böző problémák miatt az elnökséggel nera mindenhol tartunk kap­csolatot, de úgy éreera, hogy a kereskedelmi részlegekkel, osz­tályokkal, főosztályokkal elég sokszor felvesszük a kapcsolatot ós ismerjük is egymás problémáit. Mulató elvtársnak válaszolvai A mi vállalatunk 142 millió italforgalomról számol be az 55o milliós forgalom mellett. Az ltalforgalom nagyrészt olyan helyeken boiyolódik le, ahol nera hiszem, hogy közvetlen problémákat okozna az alko­holizmus területén. A lakóknak a különböző építkezésekkel való za­varását nem tudjuk megoldani. Kénytelenek vagyunk az Dunapark Kávéház falát is éjjel szigetelni, most már harmadszor. A Duna­park Kávéházban nem nyúltunk lényegesen az előzó berendezéshez, és 1932-ben épült azellőzőberendezés működik, összes üzemelnie közül ez az egyetlen, amely jól működik. Igaz, hogy e mellett is van konyhaszag és egyéb hiányosságok is vannak, de a többi UsletheWaégbon még ily.n eU' Bont már ^aoda.or hu2zuk y I ________ - i * rtXiáBttB * *«*««» ■'■-aa#

Next

/
Thumbnails
Contents