1970. július 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
79
I ' . i- 2 Az uj kövotelnv'n'-’ok -a tervollctottság növeli sót, a tervek műszaki- gazdasági, tartalmi követelményeinek fejlesztését, a terveknek as uj igényekhez való alkalmazkodásét vetik fel. A különböző beruházások helykijelölése és a település szerkezetébe illeszkedése nemcsak a beruházó szempontjából szükséges gazdasági ;relék, amely a létesítmény rentabilitását nagymértékben befolyásolja, hanem igazgatási feladat is. Ennek következtében a beruházások nem nélkülözhetik a területrendezési koncepciókkal történő összehangoltaágot. A területrendezési tervokot mindenkor a terület, illetve a település fejlesztéséért felelős hatóság dokumentumának kell tekinteni* Készítésében nemcsak mint megbizó érdekelt, hanem mint a terv kialakítója is, s ezen kivül a szükséges módosítások kezdeményczőjo, végrehajtója, -a torv mindenkori hatályosságának biztositója. Mivel a rendezési tervek más konkrét egyedi és a tervfajtától függően területileg is lehatárolt rendelkezéseket tartalmaznak, az alkalmazásukhoz fűződő jogi hatások is igen szélos körbon érintik a különböző állami, társadalmi és szövetkezeti szerveket. Végrehajtásuk ténylegesen a tanács épitésügyi szakigazgatási szerveit terheli, bár az említett jogi hatások sokszor túl mennek az általános hatósági hatáskörökben hozható döntéseken és a városrondozési terv alapján a tulajdonjog gyakorlásának korlátoz teára is sor kerülhet, pl. építési tilalmak és korlátozások, beépitési kötelezettségei:, stb. A főváros fejlesztésében a le.gnag/óbb területét :• volument jelentő kollektív lakásépítés uj alapokra helyez :ae> - a házgyári technológia kiszélesedése - számos v”résrendez ’ si problémát vöt föl. /Pl. beépítési mód és építéstechnológia K-pcsol.ita, a beépitési jelleg és a beépitési mutatók összefüggése, a közeliét ás módjának racionális megválasztása, építészeti megformálás, .ogys'gcssé.g, változatosság, stb./ Ezek megvizsgálása és a tervezés sz m-ía irányadó elvek meghatározása rendkivül sürgős, mivel a jövő lakásépítő:ének számottevő : hányadát képező h zg.y "'ri termelés a főváros torülotf elhasználás ára, szerkezetére és megjelen te érc jelentősen kihat. OT I 1 * •• •’ © • ‘ssap — — —