1970. július 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

243

i i i ti _ 3 _ megoldotta. A következő VB-ülésre be fogják terjeszteni az elmúlt évben hozott azon határozat végrehajtásáról szóló jelentést, mely a főosztályokat a hatósági ügyek intézése körében jogpolitikai el­vek kidolgozására utasitotta, amelyet többen elodáztak. Felveti azt is, hogy minden előfeltétel nőikül kap a főváros hatásköröket, mivel a jövőben a kormány irányitása alá kerül az a javaslata, hogy a jövőben a kormány állapítsa meg az uj hatásköröket, ne az ágazati miniszter, mert gyakran csak a hivatalos lapból értesülünk egy-egy hatáskör leadásáról, amely azután ujabb munkafeszültségeket ókoz. Jelllnek Kálmán felveti, hogy az előterjesztés az üzemek fe­lé is keresi as utat és éppen ezért támogatja a szakszervezet annak kiadását. Javasolja, hogy az előterjesztésben felsoroltakon kivül kerüljön megfogalmazásra, hogy a szakszervezeti bizottságokkal és a család- és ifjúságvédelmi bizottsággal is vegyenek fel kapcsola­tot és az iskola a szülő munkáltatójával is működjék együtt. Java-r- solja továbbá, hogy a főosztály a kiadandó üzemi gyermekvédelmi út­mutatót agSzBT-vel közösen készítse el. László József közli, hogy az előterjesztés kidolgozásában a Művelődésügyi Minisztérium is résztvett és azt elfogadásra javasolja. A végrehajtásnál nagyon kell ügyelni arra, hogy a gyakorlatban azt a komplexitást eredmé­nyezze, amely a gyermekvédelem sajátossága. Javasolja a VIII. olda­lon a második szakaszban lévő "súlyosan" szót kihagyni. Közli,hogy a művelődésügyi miniszter kifogásolt rendeletének anyagi fedezetét a Pénzügyminisztérium a IV. ötéves terv keretében fogja biztositani. Előadónak a hozzászólásokra adott válasza után elnök kifejti, hogy a szövegezés nagyon gyakran feltételes módban fogal­maz, amely nem kötelező, tehát utasitás formájában kell átszövegez- • ni. Javasolja a 11. oldalon a rendőrségi visszaszállitásra vonatko­zó rész törlését, javasolja továbbá az előterjesztést a vitában el­hangzott módositásokkal elfogadni. Határozat : A Végrehajtóbizottság 3ol. as előterjesztést - a vitában és as elnöki összefogla­lóban elhangzott módosításokkal - elfogadja; fi3 ft | ------------------------ i ft . - •>. l&p

Next

/
Thumbnails
Contents