1970. július 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
205
I I- 19 - 1 Mintaszabályzat IV/lo. Az alapszabálynak ez a része egyébként ' \ nem különböztethet az egyes kérdések között jelentőségük szerint, mint ahogy a minta elrendeli. Az összes szövetkezetét érintő kérdésekben a közgyűlés primátusa érvényesül, más kérdésekben azonban a közgyűlés is osak a választmánnyal egyetértésben dönthet. A tervezett alapszabály szükiti a választmány jogait, mert csak állásfoglalási és észrevételezési jogokat biztosit. Ezzel kiemeli a küldöttgyűlést, mert végső fokon minden kérdésben az dönthet. Ez ellenkezik a minta szerinti differenciálással. A szakbizottságokra vonatkozó rendelkezésekből hiányzik az alapszabályminta IV/11. pontjának utolsó mondata: A szakbizottságok ügyrendjét a küldöttgyűlés határozza meg. Az alapszabályminta IV/7. pontja szerint az alapszabályban meg kell határozni a különböző szövetkezetek elnökségben való képviseletének elveit, amely képviselet a föderatív arányossághoz igazodik. A jegyzet szerint a képviseletet a tagszövetkezetek létszámával arányában célszerű megállapítani. Az alapszabály hiányos és nem tartalmaz rendelkezéseket a képviseletről. A küldöttgyűlés a szövetség elnökségébe az elnökségi tagokat egyenlő arányban választja. Nincs, hogy mihez igazodik ez az arány, vagy mivel egyenlő. | "** ..... ... 1 —■_______ 4 * ' • cog© «