1970. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

36

ti ■ _ 3 TO A "4b:: jelű tábla e városok lakásáloraányát szobaszám szerin­ti, bontásban az egyes lakásfajták százalékos arányában mutat­ja. Eszerint Budapesten az egyszobás lakások száma több mint a lakásállomány 'fele .Arányaiban majdnem tizszer illetve majd­nem húszszor ennyi egyszobás lakás ven mint Koppenhágában illetve Londonban. A kétszobás lakások aránya az összes táblázatban felsorolt vá­rosok közül Budapesten legkedvezőtlenebbek egyike. A táblá­ból kitűnik, hogy a háromszobás■és annál nagyobb lakások szám­aránya Budapesten a legrosszabb, mert az ott szereplő városok­ban háromszor sőt nyolcszor annyi a három és annál több szo­bát tartalmazó lakás, mint fővárosunkban. Budapesten jelenleg 350 ezer egyszobás, nagyrészt csak szoba- konyhás korszerűtlen lakás van. Amennyiben 2000-ig az Általá­nos rendezési terv szerint bontásra ütemezett 150 ezor lakás ebből az egyszobás állományból szűnne mog, - ami eléggé va­lószínűtlen - még akkor is 200 ezor, az össze 2000. évi be­csült lakásállomány 25 %-a lenne egyszobás. Ez azonban nem, reális, mert nem csupán egyszobás lakások fognak megszűnni. Optimálisan számolva 2000-ig mintegy 120 ezer egyszobás la­kás megszűnését várhatjuk. Ennek figyolombovételével a meg­lévő egyszobás lakásokból az ezredfordulóra is korokon 230 ezer egyszobás lakás marad meg. III, Lakásállomány fejlesztése. 1./ Demográfiai vizsgálatok, A budapesti népesség számának alakulását figyelembevéve, ln- ; kásépités tervezésénél olyan lakástipusokat kell létrehozni, amelyek megfelelnek az uj lakásokba beköltöző népesség de­mográfiai összetételének, A távlati lakásépítőspclitilcai cé­lok megvalósításának feltétele egy olyan lakásállomány,amely a távlatban várható budapesti esniádöcszetételt figyelombé­vá ve az. ogyszoba/fő követelményt közelíti meg. Ennek megva­lósításához azonban a jelenlegi lakásállomány struktúrájának I ; ' & f jjj $$000 * *** i • I

Next

/
Thumbnails
Contents