1970. június 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

165

Vb mindent megtett arra, hogy a tanács államhatalmi jellege meg­felelően érvényesüljön. Mivel a KB határozata ezt már másképpen Ítéli meg, hivatalos anyagunkban ne szerepeljen. A tanácsnál most elsősorban a népképvise tetei jelleget kell erősíteni és hangsúlyoz-* ni. A tanácsház építésével kapcdolatban módositó javaslatom l©nn©. Mégis csak egy 28 milliós beruházás, ugyanakkor egy becsült összeg, Abban sem vagyunk bizonyosak, hogy az MT tanáosi szervek osztálya a jelzett 5 'milliót megadja hozzá, mert csak szóbeli megbeszélésen alapul. Az sem pontos, mert a mostani uj felállás szerint nincs o­lyan, hogy a tanácsi szervek osztálya külön ad a tanácsházak fej­lesztésére, mert az a fővárosi Vb-nek a gondja. Szóval pontatlan­ságok vannak. Azt javasolom ezért, hogy a továbbiakban vizsgálnunk kellene a tervfőoaztály, a Gazdasági Hivatal és a kerületi Vb be­vonásával ©zt kérdést. Utalja a Vb az ©lnökség h--tárkörétp, é: alaposabb vizsgálatok, feltár?sok alapján az elnökség szintjén zár nánk le a tanácsháza létesítésének a dolgát , amellyel elvileg a legmesszebtrnenően egyetértünk, csak nagyon kérdéses, hogy a 28-3o millió forintra szabad-e Vb-hatírozatot hoznunk. Het©kkel ©z©lőtt ia szerepelt az elnökség ülésén a XIII k©rul©ti tanácsház ügy©, és ott is olyan bonyodalmak merülnek fel, hogy nem olyan egyszerű ez a kérdés. Ott is az a helyzet, hogy a városrendezés szeretné ezt a problémát megoldani. Partnert keres hozzá, és ebben az ©aetben a főváros lenne sajátmagának a partnere* izeket a kérdéseket te­hát részl©teiben sokkal jobban lehetne ti.32tíz i az elnökség szint jén. Javasolom ennek módosítását. K p ie m » n bajos: Én is elfogadom az ©lőt©rjeíztést. Szo­lid mértékű javaslata a kerületi Vb-nek. Jó jelentésnek tartom. ■ +———------ —■------ * " f Azt p©dig meg kell fontolni, amit Fajkosné mondott a tanács- házit illetőleg. Elfogadható* i á&r í | " — í * ■ ■ ,.-.m . .. ...... ... . ' .0-y-':% & I

Next

/
Thumbnails
Contents