1970. május 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
120
I 1 4 1 Kohó- és Gépipari Minisztérium A vállalat megnevezése: /Oeepel Vas- és Fémművek "Qualital" Könnyűfémipari Feldolgozó 'Vállalat Kitelepítésre kötelezett gyáregység, telephelyi. X., Jászberényi ut 24-28. Kitelepitési határidő: a 10.144/1966. GB sz. határozat szerint: 1972 év a minisztérium /vállalat/ javaslata: 1976 év a Fővárosi Tanács VB javaslata: 1972 év A kitelepítés javasolt helye: Apc Beruházási előirányzat: 7o,o millió Ft Budapesten megszűnő munkahelyek szána: 4oo Vidéken létesülő munkahelyek száma: 35o Ismertetés: Fent megjelölt telephelyet a lo.144/1966. GB sz. határosat értelmében uj nagyüzem részeként 1972 december 31—ig vidékre kell kitelepíteni. Az egyeztető tárgalásokon a vállalat bejelentetne, hegy a kitelepítést a GB által megállapított határidőre nem tudja végrehajtani, mert az ahhoz szükséges pénzügyi eszközök nem állnak rendelkezésére. Apcon ugyanis 1967-ben értékhatár feletti beruházásként künnyü- íéMöntődei fejlesztés kezdődött, amelynek előirányzata lo7,o millió forint. Ebből a vállalatot 44,2 millió forint, valamint a felfutáshoz szükségos fergóeszköztöbblet terheli. Terheli továbbá a könnyü- íémtöBbösitő létesítése miatt további 2o,o millió forint beruházási költség és ennek forgóeszköztöbblete. Az említett kötelezettségek fejlesztési alapját 1978-ig teljes mértékben lekötik. A kitelepítés révén az apci gyárban további mintegy 35o fő részére létesülne munkavállalási lehetőség. A X,, Jászberényi ut 24-28.sz. alatti gyáregység kitelepitési beruházási előirányzata 7o,o millió forint. Ezt a vállalat teljes egészében állami támogatásból kéri biztositani. Kéri továbbá a kiteleI í í * í ________________________ \ 1 " '*uam . , - itt