1970. március 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

96

I é j- 2 ­Kelemen Lajos: Legyen szabad még nekem is javasolnom, hogy a Bejelentések C./ pontját vegyük le napirendről. Dávid István: Szeretném megemlíteni, hogy ja­vaslatunknak két alapvető pontja van: az egyik a bérszinvonal meg­oldásának, a másik az anyagi alátámasztásnak a kérdése. A bérszínvonalat azért szeretném hangsúlyozni, mert sem a 2, sem a 4 százalékos évenkénti bérfejlesztés mellett nem jut elegendő fedezet a részesedési alap felhalmozódásából. Apparátusunk­nak tehát egyszerűen nem lesz anyagi ereje a bérfejlesztésre. A másik: A központi dotációval kapcsolatban szeret­ném megemlíteni, hogy előirányoztunk mintegy 473 millió forintos központi dotációt. Itt főleg két forrásra célzunk: az egyik az ÉVM Közgazdasági Főosztálya által is jelzett pályázati módszeren keresz­tül kapható központi folyósítás, amely bankon keresztül rövid, vagy hosszúlejáratú, vagy vissza nem fizetésre nyújtandó keretben jelent­kezik, a másik pedig a tanácsi alapokból való támogatás. Külön meg *v kell említenem a munkásszállások fejlesztési alapjának kérdését, amely mindig központi dotációnak tekinthető abban a tekintetben, hogy a PM-nek, ill. az érdekelt egyéb állami szerveknek a felhal­mozás lehetőségét engedélyezniük kell. Az engedély osak a IV. ötéves terv elejéig van meg, magában a IV. ötéves tervben nincsen benne. Elnök: Van-e valakinek kérdése? S zépvölgyi Zoltán: A tervezett kapacitás­bővítés elegendő-e ahhoz, hogy a 8.8 milliárd felhasználható legyen? Az anyagból ugyanis nem derül ki világosan, a——— ■ "" ' , 3 ■ -$0/ * ...»

Next

/
Thumbnails
Contents