1970. január 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

179

! * Amit Sós elvtárs felvetett: ha megnézzük a táb­lázatot, kimondottan csak két pontban van egyszerestől husszorosig, tehát nem az a jellemző. A többinél kötött az összeg. A 4./ és az 5./ pontban van ilyen tétel. Esetleg a 12./ pontot is félre lehet érteni, tárgyaltunk is már Katona elvtárssal arról, hogy nem tünik-e úgy, hogy magánszemélyek itt valami nagy kedvezményt kapnak. Az elvtársak szerint ez inkább elméleti kérdés, gyakorlatilag szinte nem is kerül rá sor. E miatt akár ki is lehetne dobni a 12,/ pontot, hogy ne nehezítse a fogalmat. A 4./-5./ pont maradjon úgy, hogy vitás esetekben az érintett területek egyezzenek meg. Csikesz Józsefné: Politikai oldalról vet­ném fel mind a két témát. A lakótelep- és a foghijtémához csak annyit, mint amennyit Pajlcosné mondott, hogy nem lehet a VB-nek úgy állást fog­lalnia, hogy pontosan azt a réteget sújtsa tovább, amely erején felül vállal feladatot lakásproblémájának megoldására, Iíem lehet többszörösen sújtanunk azt a réteget, amely 25-3o évre vá.llalja szövetkezeti lakásának törlesztését. Tulajdonképpen egy többszörös ' megsarcolásuk volna. I ff A ' A * ^ Erre az elvi alapra helyezkedve nem értek egyet * azzal, amit Bartos elvtárs mondott, nem is beszélve arról, hogy 1 a foghijakra lényegében már előzőleg létrehozta a közmüveket a város. Én a differenciált igénybevételi dij. mellett vagyok... eIső- sorban azért, amit Fajkosné elvtársnő mondott, hogy tulajdonképpen körül van határolva, tehát nem akármilyen területen, hanem lénye­gében csak két területen: a szolgáltató ipari létesítmények, vala­- 39 - ....................................

Next

/
Thumbnails
Contents